500 millió forintos keret áll rendelkezésre a felelős állattartás támogatására a Magyar Falu Program keretein belül – íme a részletek!


Ahogy arról már korábban is hírt adtunk, Gyopáros Alpár, a Magyar Falu Programért felelős kormánybiztos, legfrissebb bejegyzésében a közösségi médián jelentette be, hogy elindul a Magyar Falu Program nyolcadik pályázati felhívása az idei évben. A bejegyzéshez csatolt videóban Alpár hangsúlyozta, hogy a program keretében évek óta kiemelkedő fejlesztések valósulnak meg. Ezen a körön belül 500 millió forint támogatást biztosítanak a falvak számára, hogy elősegítsék a felelős állattartást.

A Magyar Falu Program célja, hogy elősegítse a felelős állattartás gyakorlatát, így hozzájárulva a vidéki közösségek fenntartható fejlődéséhez és az állatjólét javításához.

Gyopáros Alpár közleményében beszámolt arról, hogy a Magyar Falu Program az élet minden területén szem előtt tartja, hogy falun élni jó és biztonságos legyen. Ebbe - sok egyéb terület mellett - beletartozik a felelős állattartás támogatása is, ezért országos ivartalanítási, chippelési és oltási program indul újra idén.

Az új pályázat célja, hogy...

* 500 millió forintos keretösszeggel támogatja a felelős állattartás elősegítését;

Az 5000 fő alatti lakosságszámú önkormányzatok számára 1,5 millió forint értékben van lehetőség pályázni.

A támogatási keret lehetőséget biztosít arra, hogy a település lakói által tartott kutyák és macskák ivartalanítása, veszettség elleni oltása, valamint a transzponderes (mikrochippel való) azonosítása is megvalósuljon.

Egy adott állat esetében számos támogatott tevékenység megvalósítására van lehetőség. Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy a megszerzett támogatási összeg vissza nem térítendő, 100%-os támogatási intenzitású, és hazai forrásból előfinanszírozott támogatásról van szó.

Mikor van a pályázat benyújtásának határideje?

A pályázati kiírás hétfőn 14 órától elérhető a magyarfaluprogram.hu weboldalon, továbbá a kormany.hu-n és a Magyar Államkincstár elektronikus platformján is hozzáférhető. A pályázatok benyújtása kizárólag elektronikus úton történhet a Magyar Kincstár online felületén, a 2025. augusztus 28. és 2025. szeptember 27. közötti időszakban. A Magyar Falu Program pályázati rendszere kiemelkedik egyszerűségével és gyorsaságával, az eljárás pedig rendkívül rugalmas. A pályázatok beadási határidejét követően 65 napon belül várható a támogatói döntés, és a Támogatói Okirat kiállítását követő öt napon belül a kedvezményezett már meg is kapja a pályázat keretében elnyert támogatási összeget. Fontos kiemelni, hogy a támogatások kizárólag hazai költségvetési forrásból származnak, a pályázatok előfinanszírozottak, és nem szükséges önerő a részvételhez.

Related posts