A lengyel művész saját táncházas élményeit is belefűzte a Négy évszak varázslatos világába.
"Számomra az évszakok nem csupán négy különálló fejezetet jelentenek, hanem inkább az élet végtelen körforgásának szimbolikája. A sors, az örökkévalóság, és a végtelenség mind-mind részei ennek a ciklikus folyamatnak. E darab zárásaként szerettem volna valami reményteljeset, az újjászületés ígéretét közvetíteni. Az utóbbi időszakban sok súlyos témával foglalkoztam, különösen az ukrajnai menekültekkel végzett munkám során. Most viszont arra vágytam, hogy valami igazán felemelőt alkossak, ami tele van pozitív energiával és életerővel" - mondta Maciej Kuźmiński, aki korábban hat olyan darabban dolgozott, amelyek a háború és a menekülés élményét dolgozták fel. A nehéz témák után most pihenésre és megújulásra volt szüksége.
A Négy évszak nem csupán egy vidám előadás, hanem mélyebb érzelmeket és gondolatokat hordoz magában. Ahogy a koreográfia kibontakozik, a természet erejének és az állandó változásnak a témája kerül előtérbe – olyan erők ezek, amelyek folyamatosan mozgatják az életünket. Ahogy ezt megfogalmazta, lehet szó háborúról, sorsról vagy éppen a természet változásairól. "Valami, ami túlnő rajtunk, és mi ennek a részesei vagyunk. Talán még meg is érint minket." Ezen kívül a mű a közösségek dinamikájáról is mélyrehatóan beszél.
Maciej Kuźmiński a klasszikus Vivaldi-művet egy vibráló, az élet esszenciáját megjelenítő alkotásként jellemezte. Kiemelte, hogy a zene tükrözi az emberi kapcsolatok dinamikáját, a modern világ rohanó ritmusát, valamint azt, ahogyan az emberek beilleszkednek a közösségekbe, újraépítik azokat és gazdagítják tapasztalataikkal. Az igazi erő azonban magában az életben rejlik. A darabban az évszakok egy részét a mitikus szláv istennő, Živa inspirálta, aki az élet istennőjeként ismeretes. Ő a teremtés ősanyja, a természet megtestesítője, akinek lényege összefonódik a világ ciklikus változásaival.
Amikor a lengyel koreográfus és producer először látogatott Magyarországra, mély benyomást tett rá a táncházmozgalom. Ahogy mesélte, Lengyelországban és más országokban is népszerű a néptánc, de a magyar formája egészen eltérő. "Itt mintha az emberek valóban azzal a szándékkal gyűlnének össze, hogy egy nagy közösség részeként szórakozzanak, megtöltve a sátrakat és a táncházakat. Egyszerűen lenyűgöző volt számomra. Olyan különleges élmény, amibe szerettem volna teljesen belemerülni!" Ez a különleges jelenség pedig a darabban a nyarat fogja megtestesíteni.
A tavaszról így fogalmazott: "Az első tavasz az, amikor az anyád méhében vagy, amikor várakozol, egyfajta alaktalan életként. Formátlan, de egyben tiszta is abban az értelemben, hogy még nem szocializálódtál. Ez megszűnik, amikor megszületsz és megtanulsz beszélni, hiszen belenősz egy kultúrába, és ez határozza meg, hogy ki vagy, hogyan értelmezed a világot, hogyan gondolkodsz, kihez tartozol. Az pedig maga a nép, amibe beleszülettél, ennek szimbóluma pedig a néptánc. Ez egyszerre ajándék és teher. Ez a kontextus határozza meg azt is, hogy hogyan strukturáljuk a társadalmunkat, hogyan szerveződünk, hogyan fejlődünk szocializált néppé."
Az ősz az alkotók számára olyan, mint egy tükör, amely visszaveri az idő múlását: "Tegnap indultál el az új projekteddel, ma pedig már a harmincadik napját éled. Tegnap jött világra a gyermeked, ma pedig már tizenöt esztendős ifjú. Ez a ciklikus folyamat szinte egy szent rítussá válik, amely nap mint nap, év után év visszatér. Elmerülsz az idő folyamának sodrásában, ami néha súlyos terhet ró rád, máskor pedig felemel és inspirál. A lényeg, hogy ez az egész folyamat sosem áll meg."
Az évet a tél zárja le, és ez az időszak az összegzésről és a búcsúzásról szól. Számomra a tél olyan évszak, amelyben elgondolkodsz az életed mélyebb rétegein, talán egy kis melankóliával a szívedben. Búcsúzol nemcsak az évtől, hanem mindazoktól a lehetőségektől is, amelyek soha nem valósulnak meg, ahogyan a múló idő nyomot hagy rajtunk. Ahogy az évek telnek, úgy az élet útjaink is kanyarognak, és a választásaink révén formálódik a sorsunk. Ezek a döntések elkerülhetetlenül megváltoztatják az identitásunkat, és tudatosítják bennünk, hogy a múltba visszatekinteni már nem lehet. Ez az időszak a folyamatos búcsúzásról szól – ahogyan a lengyel művész is rámutatott. A tél végén, a tavasz érkezésével újra életre kel a remény, mintha visszatérnénk egy vidéki életbe, egy olyan helyre, ahol az élet és a halál határvonalán egyensúlyozunk. Itt, a Živa istennő jelenlétében, újraértelmezzük, mit is jelent az élet, és kapaszkodunk a jövőbe – tele új lehetőségekkel és felfedezésekkel.
Maciej Kuźmiński kiemelte, a darab nehéz, nagy kihívás táncolni, de a Közép-Európa Táncszínház társulata keményen dolgozik. Megjegyezte, a táncosok elkötelezettek, tehetségesek és nagyon gyorsan fejlődnek.
