Alufelnit kerestem, de végül egy teljes autó került a kezeim közé!

Az autók iránti szenvedély olyan, mint egy ravasz, alattomos betegség, amely lassan, de biztosan átveszi az irányítást az életed felett. Elég csupán egyszer megengedni a vágyak szabadjára engedését, és máris ott találod magad a fospisztolyok tengerében. Nem véletlen, hogy a hobbiautózás párhuzamba állítható az alkoholfüggőséggel. Lehet, hogy időnként sikerül távol maradnod tőle, de a visszaesés esélye mindig ott leselkedik a sarkon. Most nevethettek rajtam, miközben az én szenvedésem egy komikus tragédia.

Ezt a történetet az alufelnik ihlették! Szóval, a tavasz márciusi érkezése óta elhatároztam, hogy nyári papucsokat szerzek be az Ideára. Mert hát ki akarna a fenséges, ínycsiklandó, robotváltós olasz életérzéshez elhasználódott dísztárcsák mögé bújtatott, rozsdás acélfelniken róni a kilométereket a nyári hőségben? Így hát nekiláttam, és belemerültem az internet mély bugyraiba, hogy felfedezzem a könnyűfém kerekek kincseit.

Legyen gyári, legyen szép, meg akkor már legyen új is. Nehezen hihető, de ezekhez a huszonéves fostalicskákhoz a mai napig elérhető minden is, gyári új minőségben. Így alufelni is akad, meglepő módon nem is heroin árban. Kiválasztottam a nekem tetsző szettet, néztem hozzá új abroncsokat. Már éppen fizettem volna a webshopban, amikor megszólalt bennem az ördög ügyvédje: Te, figyimán', ez a nyári kerékszett 400 ezer pénz lenne, az Idea meg összesen került 280 ezerbe...

Készen is volt a baj, erre a Fiatra én biztosan nem veszek ennyiért új felniket. Nézzük akkor, mik az alternatívák. Használt kerékszett? Áh, az mindig lutri, biztosan nem szívatom magam ezzel. Akkor olcsó kínai gumi plusz gyári új alufelni kombó? Na, ezt a gondolatot inkább meg sem hallottam. Nos, igy milyen megoldás marad? - vetette oda kaján vigyorral a kisördög.

Nézzük csak meg a használt piacot, mit adnának ebben az ársávban? Nyilván betegágyakat, próbálkozni sem érdemes - vetné oda rögvest az egyszeri autós. Normál esetben igaza is lenne, de most huszonéves Fiatokról van szó. Azoknak a presztízsüknél csak az áruk kisebb. Hovatovább ezek az olasz városi kisvasak egész jól bírják a strapát, nem lehetetlen találni egy megmentésre érdemes darabot. Mondjuk könnyűnek sem nevezném azért...

Ilyen autó biztosan nem fog megjelenni az 500 ezer forintos ársávban, még Moby Dick se úszik majd szembe a fürdőkádban. Ez a szabotázskísérlet nem véletlen volt; nem vágyom arra, hogy hónapokig átszellemülten, izzadságos párnahuzatok között szenvedjek a hajnalok magányában. Ezt az érzést már jól ismerem, és nem hiányzik újra az autókeresés izgalma. Ha a kereső feldob valamit, örülök; ha nem, hát ez van!

Hát, feldobott, egyet. Na, most mi legyen? Oda kell menni, meg kell nézni! - visszhangzott a fejemben Becsületesnepper örök érvényű bölcselete. Az élet megrontója az álmodozás, ezt már rég tudom, ezért fejben focizás helyett másnap beültettem magam mellé egy tartalék sofőrt, a május elsejei hosszú hévége előtti estén pedig már ott is topogtam az eladó udvarán. Bajban voltam, mert a hirdetett Punto egyáltalán nem volt olyan rossz, mint amit az életkora és az olasz vasakkal szembeni sztereotípia alapján várna az ember. Így hát ráalvás helyett a ráalkuvás mellett döntöttem, 520 ezresért meg is köttetett az üzlet.

Előrebocsátom, hogy ilyen autót csak az vegyen, aki nem csak szeret, de tud is szerelni és van hozzáférése az olcsósított alkatrészforrásokhoz, mert ezeket a hobbiautókat használatbavétel előtt talpra kell állítani! Ezen ökölszabály alól az autós újságíró sem élvez diplomáciai mentességet, így nekem is az elhanyagoltságból fakadó hibák kigyomlálásával kezdődött a kaland birtokbavételt követően. Az üzembiztonságot tűztem ki elérendő célként az eredetvizsga-átírás megejtése előtt, így volt két hetem gatyába rázni Hiúzt.

Az első lépéseim a lengéscsillapítók cseréjével indultak, amelyek csupán információs szerepet töltöttek be az autóban. Ezután sorra került a működésképtelen kormánykapcsoló cseréje, a futómű precíz beállítása, a teljes utastér alapos kitakarítása, sőt, még a klímát is feltöltöttem. A végén egy vadonatúj fényszóró is került a masinára. Az olajcsere után még néhány helyen zsírozni kellett, de a vártnál sokkal gyorsabban készen állt a nagymacska a kalandra. Ritkán tapasztalható ilyen zökkenőmentes hobbiautózás, ahogy mondani szokták, erőlködés nélkül értem el a célt. Mind a hiúz, mind én.

Az már csak a hab a tortán, hogy belefutottam a felszereltségek csúcsába, amikor a dologra került a sor. Egy igazi hiúz, aki mindenféle luxusautóra vágyik, 2003 nyarán rendelte meg ezt a kocsit, mégpedig Emotion felszereltséggel. Nem volt híján a pénznek, így a legkiválóbb extrák közül szinte mindet megjelölte, kivéve kettőt, mert egyszerűen fogalma sem volt róluk, hogy micsodák. A visszagurulásgátlós ESP és a mélyláda kimaradtak, mert nem tudta, hogy ezeknek mi haszna. Talán viccesen hangzik, de ne felejtsük el, hogy 2003 közepén vagyunk.

Bajban vagyok a bőség zavara miatt. Eredetileg hobbi célra szántam ezt a Puntót, ám a valóság azt mutatja, hogy többre képes, mint a Fiat flottám többi három tagja. Persze, nem mondanám, hogy ez egy univerzális csodafegyver, de könnyen megeshet, hogy a napi ingázásaim főszereplőjévé válik. Nem fogok bánkódni érte, hiszen a tetőablak, a tempomat, a dupla digitális klíma, a világos belső tér, az esőszenzor (2003-as Puntóban, képzeld el!) és az 1.4-es szívó benzinmotor nem csupán ideális közlekedési eszközzé varázsolják, hanem egy igazi luxusélménnyé is. Őszre talán még ülésfűtést is beszerzek, és onnantól már nem lesz visszaút...

A dinamikával kapcsolatban nincs okom panaszra: mindössze 9,9 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, miközben városi környezetben csupán 6,5 liter üzemanyagot fogyaszt az olcsóbbik benzinből. Az ötsebességes váltó kissé szokatlan a motorhoz képest, hiszen a hatfokozatúhoz viszonyítva a fokozatok meglehetősen hosszúak. Cserébe viszont nem kell állandóan a váltókarral babrálni, és az utolsó amalgámtömésem sem rázza ki a ritkább hatsebességes váltóhoz elkerülhetetlenül járó zötykölődő futómű. A tetőablak pedig szó szerint bearanyozza a vezetés élményét, felfrissítve minden egyes utazást.

Az lesz a vége, hogy Hiúz lesz a napi járós-mindenes, a háromajtós Sporting pedig végre nyugdíjba vonulhat, igazi csapatós hobbiautóként élvezve hátralévő éveit. Gyalázat egyébként, hogy a kemény rugózású gyári sportverzió csak 0,3 tizeddel gyorsabb a hajóként ringatózó Hiúznál, előbbi 9,6 másodperc alatt van százon. Na, de mindegy is, amikor öreguras vonulás a feladat, úgyis az Ideát veszem elő.

Egyébként pedig senki se kövesse a példámat, négy huszonéves Fiatot fenntartani-szerelni tényleg csak azoknak való, akik szeretik és élvezik a szarolaszozást. Nekik viszont kötelező jelleggel ajánlott legalább egyszer az életben! Személy szerint másodszorra művelem ezt a fura sportot és kifejezetten finom felmelegítve is. Amúgy meg egy rendes-dolgos háztartásban minden sofőrnek jár egy napi ügyintézős és egy kedvtelési célú járgány. Nálunk két sofőr van, így az autók legkisebb természetes száma is négy kell legyen.

Aki ezen észérvek ellenére is bolondnak tart, annak csak annyit tudok mondani: Tetőablak! Más most nem jut eszembe.