Anyukád elvárásai mindig is a csillagokig értek? A pszichológusok szerint ez mély hatással van ránk!

A gyerekkorunkban kapott gyakori kritika, az édesanyánknak való folyamatos megfelelési kényszer komoly nyomokat hagyhat felnőttként is személyiségünkön.
Egyes családokban a gyerekek gyakran úgy érzik, hogy csak akkor nyerhetik el a szeretetet és az elfogadást, ha mindenben megfelelnek a folyamatosan magasra állított elvárásoknak, és mentesek a hibáktól. De mit jelent ez számunkra, ha gyermekként ilyen állandó megfelelési kényszerben élünk? Különösen akkor, ha ezek az elvárások az édesanyánktól érkeznek, mikor még sebezhetőek vagyunk? A pszichológusok véleménye szerint ez a dinamikus minta nem csupán a gyermekkorunkat befolyásolja, hanem egy életre megpecsételi sorsunkat, alakítva értékrendünket, kapcsolati mintáinkat és önmagunkkal való viszonyunkat.
Az édesanya gyakran a biztonság, a szeretet és az elfogadás alapvető forrása az életünkben. Amennyiben ez az elfogadás csak akkor jelenik meg, amikor "jó gyerekekké" válunk – például ha mindig jól teljesítünk az iskolában, példásan viselkedünk, és nem szegjük meg a szabályokat –, akkor könnyen elsajátítjuk azt az érzést, hogy a szeretet nem automatikus jogunk, hanem valamiért meg kell küzdenünk. E tapasztalatok felnőttkorunkra is mély hatással vannak, formálva önértékelésünket és a másokkal való kapcsolatainkat.
A globális kutatások arra utalnak, hogy az állandó megfelelési kényszer komoly lelki nehézségeket idézhet elő.
Sok felnőtt számára a saját értékük megítélése szorosan összefonódik mások véleményével. Nehéz egyedül döntéseket hozni, amikor hiányzik az a belső stabilitás, ami azt sugallja: "elfogadható vagyok, ahogy vagyok". Ilyenkor mások reakciói, visszajelzései válhatnak a belső értékrendszerük iránytűjévé, hiszen így próbálják kialakítani a saját önképüket. Sajnos ez sokszor ahelyett történik, hogy a saját belső hangjukkal folytatnának egy őszinte párbeszédet, és saját mércéjük alapján értékelnék önmagukat.
Ha gyerekként azzal szembesültünk, hogy az anyai szeretet feltételekhez kötött, könnyen kialakulhat bennünk a belső feszültség, mely azt súgja: "sosem vagyok elég jó". Ez hosszú távon szorongáshoz, sőt egyenesen depresszióhoz is vezethet.
Gyakran észrevétlenül azt várjuk el másoktól, hogy ugyanolyan szigorú mércét alkalmazzanak ránk, mint amit gyerekként mi is tapasztaltunk. Ez a hozzáállás könnyen feszültségeket szülhet a párkapcsolatokban, a munkahelyi viszonyokban vagy akár a barátságokban is. Az önértékelésünk csökkenése, a folyamatos bizonytalanság, a megfelelési kényszer és a szorongás pedig szinte elkerülhetetlen következmények...
A pozitív hír az, hogy a gyerekkorunkból származó minták nem véglegesen rögzítettek. Az első és legfontosabb lépés a felismerés: tudatosítanunk kell magunkban, hogy a megfelelési kényszer nem egy veleszületett jellemző, hanem egy olyan viselkedési minta, amit valószínűleg gyermekként sajátítottunk el.
Érdemes azt is megfigyelni, milyen helyzetekben jön elő a "meg kell felelnem" érzése, és megkérdőjelezni, valóban szükséges-e így éreznünk, indokoltak-e azok a gondolatok, melyek ilyenkor lejátszódnak bennünk. Az is fontos kérdés, milyen gyakran és milyen helyzetekben tör ránk az ezzel kapcsolatos szorongás, valamint hogy mennyire okoz bennünk blokkot, félelmet, elakadást. Terápiás támogatással, önismereti munkával fokozatosan felépíthető egy egészségesebb önértékelés és kapcsolat a világgal. Amennyiben tehát úgy érezzük, hogy gyakran szinte átveszi felettünk az uralmat ez a gyötrő gondolat, akkor nagyon is érdemes szakértő segítségét kérnünk.