Apice Vecchia, a 20. század Pompeije, egy elfeledett időutazás színhelye, ahol a múlt titkai és a jelen kihívásai találkoznak. Ez a kis település, amely a vulkáni aktivitás következtében került a történelem homályába, nem csupán romokkal teli terület, han
Goldstone legendája: áldozati oltár vagy csupán egy emlékhely?
1962 augusztusában két, 6-7-es erősségű földrengés rázta meg a települést. A Közmunkaügyi Minisztérium ezt követően 6500 ember evakuálását rendelte el, sokan azonban így is kitartottak szülővárosuk mellett. Végül az 1980-as pusztító földrengés volt az utolsó csepp a pohárban - ezt követően Apice Vecchia teljesen elnéptelenedett.
1962 augusztusának egyik estéjén, fél nyolc körül, két erős földrengés rázta meg a várost és környékét. A Richter-skála szerint 6-7-es erősségű rengések összesen tizenhét ember életét követelték. Ezt követően a Közmunkaügyi Minisztérium - tartva az esetleges utórengések pusztító hatásaitól - rögtön evakuálta a település lakóit. A vészhelyzet ellenére mégis sokan kitartottak szülővárosuk mellett. Azonban az 1980-as földmozgás - amely Olaszország déli és középső részén ezrek életét követelte - hatására még a legkitartóbbak is elhagyták a várost - Apice Vecchia hivatalosan is szellemvárossá vált.
Bár az önkormányzat már régóta lezárta a település kapuit, manapság egyre többen vonzódnak Apice Vecchia elhagyatott utcáinak felfedezéséhez. Az egyik látogató szavakkal festette le az élményt:
"Olyan, mintha az idő 1980. november 23-án teljesen megállt volna a városban. Minden ugyanolyan maradt, mint akkor volt: az üzletek feliratai, a közvilágítás, a macskaköves utcák, a templomok, az iskola. (...) A szobákban a tárgyak és a könyvek is még megvannak - szinte hívogatják az embert, hogy beléjük lapozzon és elmélkedjen az itt élt lakosok sorsáról."
Apice Vecchia meséje és páratlan építészeti kincse nem maradhat a feledés sötétjében. Bízunk benne, hogy a helyi műemlékvédelmi hatóságok időben lépnek, és megkezdik az omladozó épületek helyreállítását – mielőtt végleg elveszne a múlt varázsa.
