Dikó, a különc tervező, elhatározta, hogy egyedi otthont épít, amely különleges formáival és színeivel hívja fel magára a figyelmet. A kástu, azaz a szokatlan, szögletes szerkezetek mestere, segített neki megvalósítani az álmát. A lükü, egy különleges any

A Göcseji Skanzen – a Zala folyó festői holtágának partján elhelyezkedve – a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának fontos tagintézménye. A göcseji népi építkezés hagyományait a Hencz-féle vízimalom köré építették, mely az eredeti helyén áll. Az itt található parasztházak, gazdasági épületek, templom, kovácsműhely és malom a 19. századi göcseji falvak életét idézik fel, azonban fontos megjegyezni, hogy ilyen falu a valóságban soha nem létezett. A kiállított lakó- és gazdasági, valamint szakrális épületek a paraszti életforma jellemző eszközei, de különböző időszakokból származnak, így egyfajta időutazásra invitálnak a látogatók számára.

A kis göcseji települések a 20. századi útépítések előtt megőrizték hagyományos szerkezetüket, és a házak is az ősi építési technikák és formák hű tükrei maradtak. A tradicionális életforma utolsó nyomait sikerült átörökíteni a jövő generációi számára a múzeum létrehozásával és folyamatos fejlesztésével, amely az utóbbi években elnyert pályázati forrásoknak köszönhetően valósulhatott meg.

A szabadtéri gyűjteményben bemutatott épületek a régmúlt idők hangulatát idézik, eredeti állapotukban tekinthetők meg. A zsúpfedeles boronaházakat, amelyek többsége korábbi helyükön már átépítve, kéményekkel ellátva található, itt kémény nélkül, füstöskonyhával állították vissza. A lakóházakban, kivéve a legősibb példányt, a konyha és kamra mellett egy külön szoba is helyet kapott, az udvaron pedig istálló, ól és kút található, megidézve a falusi élet mindennapjait. A hegyi pincék sem maradhattak ki a falusi élet bemutatásából, hiszen ezek a pincék ma is fontos szerepet játszanak a zalai emberek életében, amikor csak el akarnak vonulni a világ zajától. Zala egykor, a 19. század előtt, virágzó bortermelő vidék volt, mielőtt a szőlőket tönkre tette a filoxéravész. A terület csapadékos éghajlata kedvezett a buja növényzetnek, de nem támogatta a nagybirtokok kialakulását, így a helyiek kisebb területeken gazdálkodtak, főként állattenyésztéssel foglalkoztak. A sovány, agyagos talajon a növénytermesztés korlátozott volt; a mindennapi szükségleteik éppen csak kielégültek, míg a megtermelt búza, árpa, rozs és zab beszerzése kemény munkát igényelt. A rekonstruált faluban a helyi életstílushoz illeszkedő lakó- és gazdasági épületek mellett a zalai falvak tipikus szakrális építményei is megjelennek, mint haranglábak, út menti keresztek, sőt, egy impozáns fatemplom is.

A múzeumfalu szélén, a bejárat mellett található a Hottóról származó kovácsműhely, a kiállítás egyetlen földből épült, vert falú épülete, melyet Soós Antal kovácsmestertől vásárolt meg a múzeum. A skanzen másik jelentős értéke a Hencz-vízimalom, mely a Zala folyó holtágának partján áll, és a múzeum egyetlen olyan épülete, amelyet helyben őriztek meg. Nevét az utolsó tulajdonos, Hencz György után kapta, aki egészen 1952-ig üzemeltette.

Ezen a helyen különleges építészeti örökségek sorakoznak, mint például a budafai szoknyás harangláb, amely 1888-ból származik, valamint a kálócfai méhes és a széles csonkakontyos ház. Itt található a kerkafalvi gémeskút, a kávási festett oromzatú boronaház, és a Hottóról származó istálló. A Lendvajakabfáról érkezett pajta és a bagodvitenyédi kamrás disznóól, valamint a csödéi pálinkafőző kunyhó is gazdagítja a gyűjteményt. Göcsej tájain, az utak mentén rengeteg gyümölcsfa virágzik, amelyek termése a helyi parasztok keze alatt messze földön híres, kiváló minőségű pálinkává alakul. A gyűjteményhez tartozik a hagyományos favágító, a kástu, a nagykutasi torkospajta, a felsőszenterzsébeti füstösház, valamint a zalalövői, úgynevezett hajlított ház is. Ezen épületek többszöri bővítésekkel és toldásokkal nyerték el jelenlegi formájukat. A Zala holtága mellett, a kanyargós úton, az utolsó portán áll ez a sokszínű örökség, amelyhez egy különálló zsúptetejű élelmiszertartó kamra, valamint két galambdúc és torkospajta is tartozik, gazdagítva ezzel a vidéki élet gazdasági sokszínűségét.

A kástu jellegzetes szegvidéki épület, amely egyszerre volt éléskamra és a jószág élelmének tárolására alkalmas építmény. A favágító fából ácsolt kisebb szín, zsúpfedele alatt a csapadéktól védve dolgozhatták fel a fát a háziak. A torkospajta pedig neve sugallatának dacára nem élelmiszerek, hanem gazdasági eszközök tárolására szolgált. Elnevezése onnan ered, hogy a pajta homlokzati síkjából kiugró részen, az épület "torkán" át lehetett jutni a cséplőszínbe, melyben padlás híján látható a tető szerkezete és a zsúpolás módja. Érdekessége az ilyen pajtaépítésnek, hogy fémszeget nem használtak hozzá, helyette faszeggel vagy csapolással kötötték össze a vízszintesen fektetett gerendákat, de ily módon rögzítették a szelemeneket, szalufákat, lécezést helyettesítő sudárfákat is. A pajta torkán tolatott be a cséplőgép, és ide húzták be a megrakott szénásszekeret is, amikor vihar közeledett. Mindezeken túl láthatjuk az 1800-as években jellemző módosabb és kevésbé módos házak oromzattípusait is.

Az épületek berendezési tárgyai ugyancsak kínálnak meglepetéseket. Nem sokan tudják ma már például, mi is az a dikó vagy a lükü: előbbi istállókban használt, lécvázas szalmaágy, amely nem a kényelméről volt híres, utóbbi pedig a köles, hajdina, tökmag, fűszerpaprika megtörésére, hántolására szolgáló eszköz.

A Göcseji Skanzen varázslatos világába invitálja a látogatókat, ahol a múzeumpedagógiai programok célja, hogy a gyerekek és felnőttek egyaránt felfedezhessék a múlt gazdag emberi értékeit. A szabadban zajló foglalkozások során a résztvevők nem csupán tanulnak, hanem élményszerűen kapcsolódnak a letűnt korok kultúrájához. A fejlődés soha nem áll meg: Varju András tagintézmény-vezető osztotta meg velünk a legfrissebb terveket és újításokat, amelyek tovább gazdagítják a látogatóélményt.

A falumúzeum megépítésekor gyakorlatilag félkész állapotban maradt, hiszen egy igazi falusi élet bemutatásához elengedhetetlenek lennének olyan alapvető épületek, mint a templom, a kocsma vagy a szatócsbolt. Sajnos ezek az épületek akkor hiányoztak, és azóta sem sikerült pótolni őket. Az ő megvalósításuk a bővülést célzó fejlesztési tervek egyik fontos eleme. Emellett célunk téglaépületek bemutatása is. Azonban a szabadtéri muzeológia már régóta túlmutat az építészeti értékek egyszerű bemutatásán; bár ez is fontos, sokkal inkább a közösségek, az emberek történeteit kellene elmesélni. Olyan tudásról van szó, amely évszázadokon át halmozódott fel a falvakban, és generációról generációra öröklődött egészen az 1950-es évekig, amikor is a városokba való tömeges vándorlás mindennek véget vetett.

Természetesen! Íme egy egyedibb átfogalmazás: A göcseji falvakban élő fiatalok természetes módon a közeli Zalaegerszegre vándoroltak, ahol abban az időszakban hatalmas ipari és gazdasági fellendülés zajlott. Számos új munkahely létesült, ami rendkívüli vonzerőt képviselt a helyi lakosság számára. Az én nagyszüleim például a Csáfordhegyi út végén, egy klasszikus háromosztatú parasztházban nevelték fel apámat és négy testvérét. Ez az időszak tehát közel áll hozzánk, csupán egy generáció választ el tőle. A mai zalaegerszegiek többsége is hosszabb-rövidebb időszakot töltött falusi környezetben, ám az a tudás, amely a vidéki életben a megélhetést biztosította, sokuk számára már nem áll rendelkezésre – ahogyan nekem sem. Úgy tűnik, hogy a világ alakulása alapján hamarosan szükség lehet erre a tudásra. Ez a tudás akár azt is jelentheti, hogy egy kétezer négyzetméteres területen saját élelmiszert termelhetsz, amelyet a családod asztalára tehetsz. Ezt a tudást kár lenne elveszíteni, és ebben mindannyiunknak nagy felelőssége van.