Drogszállítmányt szerzett be, amit fiataloknak is kínált, de hamarosan megjelentek a hatóságok.


Pécsett sikerült kézre keríteni egy férfit, aki külföldről több kiló amfetamint rendelt, és azt fiataloknak értékesítette. A rendőrség nemcsak őt, hanem két vevőjét is letartóztatta és gyanúsítottként hallgatta ki. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyilatkozata szerint a 40 éves férfi 2022 októberében egy csomagküldő szolgálaton keresztül próbálta meg beszerezni a több mint négy kilós amfetamin szállítmányt. A küldeményt azonban Németországban kiszúrták és lefoglalták, mielőtt tovább haladhatott volna, így az ügy a magyar hatóságokhoz került át.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi a szállítmány lefülelése után sem hagyott fel a kábítószer-vásárlással, csupán itthoni forrásból, egy helyi eladótól kezdte beszerezni az illegális szert. A nyomozók gyanúja szerint tavaly január első napja és idei szeptember 23-a között többször is vásárolt kábítószert ugyanattól a pécsi árustól. Ennek nyomán a KR NNI nyomozói és a pécsi felderítők szoros együttműködésben kezdték feltérképezni a kettejük között zajló drogügyleteket. Végül egy jól megtervezett akció keretében kommandósok csaptak le rájuk.

Éppen azt követően, hogy egy újabb szállítmány gazdát cserélt. A 33 éves eladóval szemben a Pécsi Rendőrkapitányságon folyik eljárás kábítószer-kereskedelem miatt. Az akció során a rendőrök a 40 éves vásárlónál 12 gramm alufóliába csomagolt, droggyanús anyagot találtak. Majd a nyomozók kutatást tartottak két vásárlójánál is.

A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető a birtokában lévő marihuánát és kristályt kisebb tételekben értékesítette Pécs területén. Az ügyben érintett volt egy férfi és egy nő is, akiket szintén elfogtak, és kábítószer birtoklásával gyanúsították meg őket. A díler ellen pedig kábítószer-kereskedelem vádjával indult eljárás, ennek következményeként gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe helyezték és letartóztatták.

A letartóztatott férfi nem először kerül a hatóságok látókörébe. 2018-ban új pszichoaktív anyaggal való visszaélésért felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és tavaly nyáron kábítószer birtoklása miatt indult eljárás ellene.

A négy mázsa kábítószert tároló és értékesítő drogbáró ügyében nemrég született jogerős ítélet. Erről ide kattintva olvashat.

Related posts