Egy röpke pillanatra a világhírű író tekintete a különös festményre szegeződött, és ez a találkozás mindent megváltoztatott. Az életének addigi rendje megbomlott, és a valóság határvonalai kezdtek elmosódni. A festmény titkai szinte megszállottá tették, m
Élete egyik legmeghatározóbb pillanatát nem ő, hanem a felesége örökítette meg: hosszasan ecseteli, hogyan merült el a halott Krisztust ábrázoló Holbein-festményben, amely előtt hosszú perceken át ácsorgott. Arca elborzadva tükrözte a festmény súlyát, mintha egyetlen pillantásával az élet mély értelmét firtatta volna.
Amikor Genf felé tartottunk, megálltunk egy napra Bázelben, mert a férjem hallott egy festményről, amelyet mindenképpen látni akart. A múzeumban kiállított alkotás Hans Holbein műve volt, amely a keresztről levett Krisztust ábrázolta, miután embertelen kínokat szenvedett el. A teste már oszlásnak indult, arca puffadt volt, tele véraláfutásokkal és sebekkel - a látvány megrázó és rettenetes.
Fjodor Mihajlovicsot teljesen magával ragadta a látvány. Csak állt előtte, mintha az idő megállt volna körülötte. Én viszont nem tudtam ránézni - annyira fájdalmas volt számomra, különösen abban a helyzetben, hiszen terhes voltam. Így inkább elmentem egy másik szobába. Amikor körülbelül negyedóra elteltével visszatértem, ő még mindig ott állt, mozdulatlanul, a festmény előtt. Az arca aggasztó kifejezést öltött, valami mély rémület ült rajta - pontosan az a vonás, amit már többször megfigyeltem rajta közvetlenül egy epilepsziás roham előtt.
Halkan megérintettem a karját, majd óvatosan egy csendesebb szobába vezettem, ahol leültettem egy padra. Aggódtam, hogy bármikor kitörhet belőle a feszültség, de szerencsére ez nem történt meg. Lassan kezdett megnyugodni, és végül elhagytuk a múzeumot. Hiába próbáltam lebeszélni, ő makacsul ragaszkodott hozzá, hogy még egyszer visszatérjünk, hogy újra láthassa azt a festményt, amely annyira megérintette és megrázta őt.
Dosztojevszkij életútja tele volt drámai fordulatokkal, amelyek mélyen befolyásolták írásait. Szenvedett a lélek legmélyebb bugyraiban, küzdelmei formálták gondolkodását, és a szeretet elvesztései keserűséggel telték meg napjait. Talán éppen ez a sokféle tapasztalat adta meg neki azt a különleges perspektívát, amely révén meg tudta örökíteni az emberi lélek bonyolultságát. Művei nem csupán regények, hanem az ő életének tükrei is, amelyekben a valóság és a fikció határai elmosódnak. Dosztojevszkij öröksége nem csupán írásműveiben, hanem sorsának drámaiságában is megnyilvánul.
