Az átláthatóság sötét fátyla
Csekély 180 fokos fordulatot véve saját, 11 évvel ezelőtti álláspontjából, az Alkotmánybíróság nemrégiben úgy határozott, hogy a közszereplők vagyonnyilatkozatait ezentúl nem szükséges nyilvánosságra hozni. Sőt, a jövőben ezek a dokumentumok már nem is kötelesek tartalmazni az érintettek családtagjainak vagyonára vonatkozó információkat. Ez a döntés lehetőséget ad arra, hogy ha egy közszolgának nem éppen tiszta a keze, akkor könnyebben elrejthesse az illetéktelenül szerzett jövedelmét a kíváncsi tekintetek elől. Ez a lépés pedig egy szégyenletes példa a taláros testület jogi keretek közé bújtatott politikai döntéseinek sorában.
A balkáni mocsárban nem újkeletű jelenség, hogy külföldi nyomásra olyan intézkedéseket hoznak, amelyek a világ jogállamai számára alapértelmezettek. Ám amint lehetőség nyílik rá, ezeket a lépéseket gyorsan kiüresítik, csupán üres díszletekké silányítva. A civilizált világban az átláthatóság alapvető elvárás: a közszereplők vagyoni helyzetének nyilvános ellenőrizhetősége természetes. Amikor minket és a bolgárokat felvettek az európai közösségbe, a döntéshozók tisztában voltak vele, hogy a nyugati értékek átültetése nem lesz zökkenőmentes, ezért létrehoztak egy együttműködési és ellenőrzési rendszert, amely keretében figyelemmel kísérték a fejlődésünket azokon a területeken, amelyek nem feleltek meg a közösségi normáknak. Ez volt a CVM, amely nyomására számos jogszabály született, például a kétezres évek elején megalapították a feddhetetlenségi ügynökséget, és kötelezték a közszereplőket az éves vagyonnyilatkozatok beadására, hogy visszaszorítsák a korrupciót. A gyakorlati következmények részletezésébe most nem bocsátkozunk, de érdemes megemlíteni, hogy a közpénzek eltérítése elleni küzdelem története során volt egy elhallgatott epizód: az első, két fejedelemségből egyesítő uralkodót viszonylag rövid időn belül eltávolították, mert annyira megcsapolta a közkasszát, hogy az már a legrosszabb félelmeket is felülmúlta.
A bukaresti elit, amely már az idő múlásával is megőrizte sajátos karakterét, számára is elfogadhatatlan volt ez a helyzet. A korrupció sajnos mára a helyi politikai kultúra szerves részévé vált, és az állam adóbevételeinek körülbelül egyharmada folyamatosan eltűnik az ügyeskedők zsebében.
A nyilvános vagyonnyilatkozati kötelezettség bevezetése nem volt népszerű sokak körében, akik a magánélet védelmére hivatkozva alkotmánybírósági panaszt emeltek ellene már több mint egy évtizeddel ezelőtt. 2014-ben azonban a legfelsőbb bíróság döntése a CVM kontextusában azt mondta ki, hogy a vagyonnyilatkozatoknak nyilvánosnak kell lenniük. Az indoklás szerint ezek az adatok közérdekű információknak számítanak, és a nyilvánosságra hozataluk elősegíti a transzparenciát, valamint hozzájárul a korrupció és az összeférhetetlenségek leleplezéséhez.
Közben sokat kulturálódtunk, haladtunk az európaiság útján, és 2022-ben a CVM-et megszüntették. Persze azóta is vannak jogállamisági jelentések, de ezek közel sem jelentenek akkora nemzetközi nyomást. Az alkotmány sem változott az utóbbi tizenévben, viszont a taláros őreinek az álláspontja, az nagyon is, így 2025-ben úgy találták, hogy a vagyonnyilatkozatok nyilvános mivolta sérti a magánélethez való jogot. Átláthatóság? Elszámoltathatóság? Korrupció? Kit érdekelnek?
Ennek a taláros döntésnek lesz még visszhangja, már csak azért is, mert az idevágó szabályokat módosítani kell a parlamentben. És a társadalmi meg a nemzetközi visszhangjától függően még akár meg is változtatható, annál is inkább, mert ennek a bírói álcába bújtatott politikai csapatnak a kilenc tagjából háromnak heteken belül lejár a mandátuma, és az új bírák kinevezése kapcsán várható vitának ez a döntés vélhetően kulcspontja lesz.
