A Fülöpházi-buckavidék egyedülálló természeti kincs, mely különleges domborzati formáival és gazdag növény- és állatvilágával bűvöli el a látogatókat. A lankás buckák között megbúvó zöldellő rétek és erdős területek varázslatos tájat alkotnak, ahol a term
Fülöpháza határában, Kecskeméttől nem messze, terül el az alföldi és kiskunsági homokbuckák legnagyobb és legjobban megőrzött része. Ez a terület 1975 óta a Kiskunsági Nemzeti Park részeként fokozott védelmet élvez, így megóvja a természeti értékeket. A dűnék magassága 20-30 méter között váltakozik, és felső rétegüket futóhomok borítja. Itt szinte minden homok által formált felszíni forma megtalálható, mint például a driftek, buckák és taréjok. A buckák alakja egyedülálló, hiszen a Föld nagyobb homoksivatagainak dűnéihez hasonlóan patkó és félhold formájúak, mindezt pedig a szél formálta. A szél hatására ezek a buckák folyamatosan vándorolnak, ami Magyarországon szokatlan jelenségnek számít, s ezzel igazi sivatagi környezetet teremt. E dűnétk keletkezését a legutóbbi tartós jégkorszakra datálhatjuk, amikor az Ős-Duna és mellékfolyói hatalmas mennyiségű üledéket halmoztak fel. Később a szél formálta a tájat, kialakítva a buckák jellegzetes északnyugat-délkelet irányú vonulatait.
A Kiskunság, különösen Fülöpháza lakói, évtizedek óta küzdenek a sivatagos vidékkel, amely körülveszi őket. A táj szerszámok és munkához szükséges eszközök gazdag választékával van tele; itt találkozhatunk hegyes karókkal, ásókkal, széles és keskeny kapákkal, karaszolók és faápoló szerszámok sokaságával, talicskákkal, targoncákkal és szállításra alkalmas kocsikkal, amelyek mind-mind a természet ellen folytatott küzdelem emlékét őrzik. A buckákon ugyanakkor gyér növényzet is megél, leggyakoribb képviselői közé tartozik az árvalányhaj, a naprózsa, a szamárkenyér és a homoki vértő. Az itt élő állatvilágot főként madarak uralják: ugartyúk, búbos banka és parlagi pityer található a tájban. A gyíkok mellett néha a farkaspók is feltűnik, különleges színfoltja ennek a sokszínű ökoszisztémának. A magyar sivatag déli részén, az Orgoványi-réteken találhatók olyan területek, amelyek a nemzeti park részei. Itt a homokbuckák mellett rétek, mezők és mocsaras vidékek is fellelhetők. E buckák, ellentétben a fülöpháziakkal, nem vándorolnak, hanem megtelepedett növényzettel borítják a felszínüket. Érdekes ritkaság a Metelka-lepke, amely ezen a vidéken él. Ha keleti irányba indulunk, felfedezhetjük egy kiszáradt tó maradványait, amely egykor Magyarország legsósabb állóvize volt. E helyszínt a helyiek Szappan-széknek keresztelték el. A nagyobb esőzések vagy áradások után a medrében néha összegyűlik a víz, de sótartalma már jóval alacsonyabb, mint hajdanán.
A Kisizsák és Fülöpháza közötti útszakaszon egykor egy fogadó állt, melyet Hármasi csárdának neveztek. Ezt az épületet sokan összekapcsolják a neves költő, Petőfi Sándor életével. 1823-ban a Karácsonyt nem a saját otthonukban ünnepelte a Petrovics család, hanem Mária asszony testvérének szabadszállási lakásán. Az ünneplés közepette Mária asszony váratlanul szülési fájdalmai kezdődtek, így sürgősen haza kellett indulniuk. Csak a Hármasi csárdáig jutottak, és sajnos nem értek időben Kiskőrösre. Az út rendkívül nehéz volt: a buckák csak tovább nehezítették az előrehaladást, a szél pedig a szemükbe fújta a homokot, miközben a lovak is megbokrosodtak. Végül itt, a fogadó falai között látta meg a napvilágot Mária asszony gyermeke Szilveszter napján, aki fiú lett és a Sándor nevet kapta. A környékbeli juhászok, látva a család nehéz helyzetét, segítettek nekik: tejet, túrót és báránybőrből készült bundát hoztak. Petőfi születése körüli eseményeket azonban sok rejtély övezi, hiszen legalább tíz település vallja magáénak a nagy költőt. Hivatalosan Kiskőrös az a hely, ahol született, de sokan kétségbe vonják ezt az állítást.
A Fülöpháza közelében elterülő Izsák környékén különleges homokbuckák formálódtak, amelyek közül a legnevezetesebb a Matyó néven ismert terület. A legmagasabb pontja a Bikatorok, amely egykor a törökök táborozásának helyszíne volt. Buka-Turk pasa rendszeresen követelt a helyi lakosoktól egy szüzet, cserébe a szabadságukért, aki gazdagon megrakott kosárral kellett hogy útnak induljon az ellenséghez. Az izsákiak azonban nem adták könnyen magukat; összegyűjtötték a legjobb harcosaikat, és Kamuthy nevű vitézük vezetésével bosszúra szánták el magukat. Kamuthy különösen szomorú volt, mert a következő alkalommal éppen a saját húgának kellett volna a pasa elé mennie. Megparancsolta neki, hogy ne vigye el az ételt, és ezt a döntését elöljáróinak is jelentette. Néhány nap elteltével a pasa katonái átkeltek a Kolon-tavon, hogy kiderítsék a késlekedés okát. Arról azonban még nem volt tudomása, hogy a kecskeméti csatában csapatai vereséget szenvedtek, és észak felé vonultak. Amikor Kamuthy összetalálkozott a török vezérrel, olyan erősen megszorította annak kezét, hogy a vér cseppekben kezdett hullani. Párbajra került sor, ahol lándzsákkal mérkőztek meg egymással. A magyar hős ügyessége végül diadalt hozott számára: sikerült levágnia a pasa fejét, majd a lándzsát a földbe döfnie. Kecskemét bírája hálából megengedte Kamuthynak, hogy lóháton annyi földet hódítson el Izsák körül, amennyit egy nap alatt be tud keríteni. Így lett a falu területe összesen tizenkilencezer hold.
