G.w.M bezárta a kapuit: csődöt mondott a vállalkozása, és a rajongók dühösen reagáltak.

Kulcsár Edina hajfonós üzleteinek sem lett jó vége. G.w.M felesége nyomdokaiba lépett, mivel úgy tűnik: az ő üzlete is bezárt.
A botrányairól híres rapper nemrégiben bejelentette, hogy idén visszavonul a koncertezéstől. A mögöttes indok az, hogy szeretne több időt eltölteni a családjával, és a stúdiómunkákra szeretne összpontosítani. G.w.M jelenleg is azon dolgozik, hogy egy új albummal lepi meg a rajongóit. Ennek ellenére a fanatikus követők most valószínűleg szomorúan fogadták a legfrissebb hírt.
A népszerű zenész felesége, Edina, hét évvel ezelőtt indította el hajfonó vállalkozását Budapesten, és a kezdeti siker után vidéken is terjeszkedett. Győrben és Kecskeméten is nyitott üzleteket, ami arra utalt, hogy a szépségkirálynő valóban a sikerek útjára lépett. Azonban a valóság más képet festett: Edina több fővárosi boltját is be kellett zárnia. Egy időben még G.w.M is próbálta megmenteni az éppen megszűnés szélén álló szalont, amikor barber shopot nyitott a helyén, de sajnos ez a próbálkozás sem hozta meg a várt eredményeket.
Két évvel ezelőtt a rapper borbély biznisze is befuccsolt, és feladtak egy hirdetést, miszerint havi 220 ezer forintért bárki átvehette volna az üzletet. Ekkor már nem férfi fodrászatként hirdették, hanem inkább visszarakták Kulcsár Edina arcképét az üzletre. Lehetséges, hogy az újranyitáson gondolkoztak, de az is benne lehetett a pakliban, hogy a szépségkirálynő arcát látva több bérlő érdeklődött a helyiség iránt. 2024 októberében azonban eltűnt a hirdetés, annak ellenére, hogy nem indult új vállalkozás ott, hiszen továbbra is a Kulcsár féle hajfonoda plakátjai vannak kitéve. Edináék családjában nem a szépségkirálynő volt az egyedüli, akinek befuccsolt valamilyen biznisze.
Nemrégiben a Reddit közösségében több felhasználó is felfedezte, hogy Kulcsár Edina férjének korábbi, népszerű online boltja már nem üzemel. A rapper néhány évvel ezelőtt indította el webshopját, ahol saját arcképével és nevével ellátott ruházati cikkeket kínált. A bolt bezárásáról szóló hírek hallatán sok rajongó próbálta felkeresni az egykori online áruházat, ám sajnos az már nem elérhető.