A Sauska Pincészet hét aranyérmével kiemelkedett "Az év borászata" cím elnyerésében a 4. Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen. Az eredményeket a budapesti Corinthia Hotel falai között rendezett Winelovers 100 Nagykóstolón hozták nyilvánosságra.
Hét aranyérmével a Sauska Pincészet érdemelte ki "Az év borászata" címet a 4. Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen, amelynek eredményeit a budapesti Corinthia Hotelben megtartott Winelovers 100 Nagykóstolón hirdették ki. Közép- és Kelet-Európa legjobb borait 1063 nevezett tétel közül, három napon át tartó vakkóstolón választották ki nemzetközi borszakértők, köztük a világ legelismertebb szaktekintélyei, master of wine-ok, sommelier bajnokok, valamint az exportpiacok képviselői.
Az angolszász rendszerű borverseny sajátosságaként nem áll fenn érmek kiadásának korlátozása, így minden bor, amely elérte a meghatározott pontszámot, megkapta a kitüntetést. Ezt az érmet pedig büszkén feltüntethetik a palackon – számolt be róla az MTI.
A nemzetközi borversenyeken kiemelkedő sikereket elért magyar borok idén is a Winelovers 100 – A 100 Legjobb Magyar Bor című nyomtatott magazinban kerülnek bemutatásra, amely szintén első alkalommal debütált a kóstolón.
A borversenyen összesen 193 aranyérmes bor született, így a magazinba kizárólag a legjobbnak ítélt aranyérmes borok kerülhettek be. A magyar borok közül 6 érte el a kiemelkedő, 95 pont feletti teljesítményt, és ezzel elnyerte a legrangosabb kitüntetést, a Grand Gold díjat.
A 100-as lista csúcsán a Grand Tokaj Terroir Selection Amforában Érlelt Tokaji Eszencia 2013 áll, amely nemcsak az első helyet, hanem a legjobb édes bor címét is elnyerte. A dobogó második és harmadik fokán a Préselő Aszú 2016, valamint a Kreinbacher Birtok Egoiste Magnum tradicionális pezsgő foglal helyet, ezzel kiemelve a magyar borászat gazdagságát és sokszínűségét.
A díjátadón nem csak a 100-as listába bekerült borok, hanem a kategóriagyőztes tételek készítői is oklevelet kaptak. Az idei év újdonsága, hogy az 50 legjobb retail bort is szemlézték a magazinban: ebbe a kategóriába azok a borok kerültek, amelyek stabilan megtalálhatók az áruházláncok polcain, így könnyen beszerezhetőek a fogyasztók számára.
Idén a Legjobb tradicionális pezsgő díjat a Kreinbacher Birtok Egoiste 2017 Magnum nyerte el, míg a Legjobb egyéb pezsgő címét a Szűcs Pincészet 2021-es ZZ Habzóbora érdemelte ki.
A Legjobb illatos fehérbor kategória győztese a Préselő Pincészet Muscat Blanc 2023, a Legjobb reduktív fehérbor a Kancellár Birtok Nagy-Somlói Cuvée SomlAI 2021, míg a Legjobb hordós fehérbor a Holdvölgy Expression Tokaji Hárslevelű 2021.
A Legjobb rozé bor kategória első helyezettjének a Pécsinger Szőlőbirtok 2024-es Pannonhalmi Rézi Roséját választotta a zsűri, amely a Legjobb gyömölcshangsúlyos vörösbor díjával a Kovács Pince 2022-es Lesencetomaj Kékfrankos Válogatását, a Legjobb tanninhangsúlyos vörösbornak járó elismeréssel pedig a Bock Pincészet 2012-es Capella Cuvée-jét tüntette ki.
Az idei listán a Legjobb édes bor a Grand Tokaj Terroir Selection Amforában Érlelt Tokaji Eszencia 2013, a Legjobb natúr bor a Wassmann Mundia 2022, míg a Legjobb retail bor a Pannon Tokaj Pincészet Dominium Muscat Lunel 5 puttonyos Tokaji Aszú 2017 lett - írták.





