Két kisgyermek életét vesztette egy pozsonyi lakástűz következtében, és sajnos nem tudták őket újraéleszteni.


Két kiskorú életét vesztette a Pozsony Főrév városrészében kedd kora délután történt lakástűzben, őket a mentők már nem tudták újraéleszteni - közölte a mentőszolgálat műveleti központja közösségi oldalán.

A főrévi lakástűzhez a mentőszolgálat műveleti központja két rohammentőt és két mentőorvosi csapatot irányított a helyszínre.

A rendelkezésre álló elsődleges adatok alapján a mentőszolgálat két felnőtt ellátására van jelen a helyszínen. Sajnos, két kiskorú esetében az újraélesztési kísérletek nem bizonyultak sikeresnek.

- áll a közleményben.

A pozsonyi tűzoltóság legfrissebb tájékoztatása szerint 25 hivatásos tűzoltó és kilenc tűzoltóautó érkezett a helyszínre, ahol a főrévi önkéntes tűzoltók is segítik őket a munkában. "Augusztus 19-én, kedden, nem sokkal 13 óra előtt érkezett a bejelentés a Hrachova utcában kitört lakástűzről. A tűzoltók jelenleg az oltási műveleteken dolgoznak, emellett a lakóházban élők evakuálása is folyamatban van" - áll a közleményben.

"A rendőrség járőrei már megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását a helyszínen, ahol tűz keletkezett egy lakóházban Pozsony-Főrévben" - nyilatkozta Michal Szeiff, a Pozsony megyei rendőrség szóvivője a TASR hírügynökségnek. Kiemelte: "További információkat akkor tudunk megosztani, amikor a helyzet ezt lehetővé teszi."

Related posts