Kőművesként fáradhatatlanul dolgozott, hogy megteremtse saját otthonát, de sajnos a sors közbeszólt, és végül kilakoltatták.


A csicskáztatás jelensége a rendszerváltást követő években különösen elterjedt, de sajnos napjainkban is érezhető a hatása.

Állig felfegyverzett rendőrök fogták el még szeptember végén azt a 62 éves pápai vállalkozót, aki egy helyi kőművest használt ki, kiszipolyozva szinte minden erejét. Az áldozat pénzzavarba került, ezt használta ki a "jótevője". A hiteltörlesztései, végrehajtásai miatt vagyontalanná lett szakmunkást még tavaly márciusban bízta meg ingatlanfelújítási munkákkal, a fizetést azonban egyszer csak drasztikusan csökkentette. Közben megvette azt az ingatlant, amit a kőműves családjával bérelt, a bérleti díj fejében innentől ingyen dolgoztatta. Később ezt a lakást eladta, a szerencsétlen férfit és családját egy alacsony komfortfokozatú házba költöztette, a lakhatásért cserébe Balaton-parti házfelújításokat kellett elvégeznie, amiért a vállalkozó milliós összegeket számolt el magának.

- Azért mentek fegyverrel a zsaruk, mert ennek a családnak már nem ez az első ilyen bűne, 2022-ben a 63 éves másik nagyapát, annak 41 éves lányát, a lány 37 éves férjét és a 19 éves unokát fogták el a rendőrök csicskáztatás miatt - mondta a Blikknek a családot jól ismerő pápai férfi, Miklós. - Fegyverük is volt, értük is a Terrorelhárítási Központ kommandósai mentek, úgy látszik a család nem tanult az esetből.

A rendőrségi jegyzőkönyvek szerint a pápai csicskáztatók hajléktalanszállókról toboroztak szerencsétlen sorsú embereket, szállás, ellátás és fizetés ígéretével. Egy istállóból kialakított, világítás nélküli melléképületben volt a szállás, a munkások Pápán, Győrben, illetve különböző Balaton-parti, Veszprém vármegyei településeken dolgoztak napi 12 órákat is, fizetés nélkül. Ha valaki megszökött, azt felkutatták, megverték, visszavitték, volt aki egy erdőben próbált meg elbújni előlük, a lábánál fogva húzták ki autójukig. A rabszolgasorban tartott embereket kölcsön is adták, természetesen az ezért járó pénzt eltették. Volt olyan férfi, akit már 18 éve tartottak fogva.

- A csicskáztatás az 1990-es, 2000-es évek között élte a fénykorát, leginkább az alföldi tanyavilágban - elemezte a jelenséget Szabó András békési szociológus. - A rendszerváltással megnőtt a hajléktalanok száma, a lakásmaffia emberek ezreit tette az utcára, ezek a szerencsétlen nincstelenek kötöttek ki a lelketlen tanyagazdáknál, később építési vállalkozóknál. A vásárhelyi, szentesi, szarvasi, tiszazugi, szatmári tanyavilágban ez akkor mindennapos volt, mára csökkent a számuk, a rendőrség razziái, felderítései is hozzájárultak ehhez. Ennek ellenére is rendszeresek a rendőrség olyan tanya ellenőrzései, ahol azt figyelik, melyik gazdaságban élnek, dolgoznak idős, rossz egészségi állapotban levő, megfélemlíthető "alkalmazottak" .

Rengeteg olyan eltűnt, idős embert köröz ma is a rendőrség, akiknek ebben az időben veszett nyoma, nagy valószínűséggel csicskaként végeztek rabszolgamunkát egy-egy tanyán, ott is haltak meg, s oda is temették el valahol őket a környéken. Egyetlen olyan eset volt, amikor erre volt gyanú ás vizsgálódott a rendőrség, egy szarvasi lótenyésztőről jött információ, hogy Öcsöd környékén, a Kőrös árterületén egy titkos sírba temette a meghalt csicskáit, de az illegális temetőt nem tudták beazonosítani a rendőrök, megszüntették a nyomozást.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, együttműködve a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársaival, tavaly év végén leleplezték egy családi "vállalkozás" tagjait. Ez a csoport rászoruló és kiszolgáltatott helyzetben lévő helyi férfiakat manipulált és erőszakkal kényszerített kézi munkára, kihasználva a helyzetüket.

- Bátonyterenye polgármestereként, s mint egykori rendőrtiszt is az egyik legaljasabb bűnelkövetésnek tartom azt, amikor valaki mást kihasznál, kényszerít, bántalmaz, megaláz - magyarázta a Blikknek a város független polgármestere, Orosz István. - Ez egy elszigetelt jelenség, egyáltalán nem jellemző Bátonyterenyére. Minden tudomásomra jutott esettel kapcsolatban, érintsen az bárkit is ,azonnali vizsgálatot rendelek el ,amennyiben indokolt akkor az illetékes hatóságot értesítem.

A polgármester hozzátette, a gazdasági válsághelyzet, a munkalehetőségek csökkenése, valamint a nógrádi végeken is teret nyert új, olcsó, nem csak bódító, de pusztító erejű dizájner drogok miatt sok ember került megint a szakadék szélére, kiszolgáltatott helyzetbe. Ezt az olcsó munkaerőt használják ki aljasul egyes vállalkozók:

A mi városunkban ilyesmi nem fog megtörténni, és ezt nem fogjuk tolerálni. Segítünk a nehéz helyzetben lévő embereknek, az én ajtóm mindig nyitva áll, bárki bejöhet, hogy megossza velem a panaszait. A város ipari parkjában hamarosan egy neves belga cég új gyártóüzemet fog nyitni, és mindent elkövetünk, hogy munkalehetőséget biztosítsunk mindenkinek. Célunk, hogy azok, akik a mások kizsákmányolásából akarnak extra jövedelemhez jutni, ne találjanak olyan áldozatokat, akiket erre rákényszeríthetnek, még ha a korábbi ügyeskedők tanulságait figyelmen kívül is hagyják.

Related posts