Természetesen, íme egy egyedi változat: "Íme, elérkeztünk erre a pontra | Demokrata"
A cikk megosztásához kérjük, kattintson ide, vagy másolja a következő linket, és küldje el emailben: https://demokrata.hu/velemeny/ime-itt-vagyunk-945111/.
A közírókkal folytatott viták gyakran nem többek, mint szavakban vívott harcok, ahol az érvek helyett a személyeskedés és az inzultusok dominálnak. Ceglédi Zoltán írása az Indexen azonban egy érdekes kérdést vet fel: "Miért simogassunk mégis migránsokat?" A válasza meglepő, hiszen azt sugallja, hogy mi magunk is éppoly életképtelenek vagyunk, mint a gazdag, befogadó nyugati társadalmak, így végül elkerülhetetlenül a bevándorlók integrálására kényszerülünk. Az írás felveti a kérdést, hogy vajon a befogadás tényleg csak kényszerűség vagy lehetőség is egyben, és hogy a migrációval kapcsolatos diskurzusaink nem csupán a másik fél elítéléséről szólnak, hanem a saját identitásunk újragondolásáról is.
Illúzió azt feltételezni, hogy Európa örökre elrejtőzhet egy magas kerítés mögött. A magyar kormány büszkén hangoztatja, hogy mi nem engedtük be az országba a "gonosz migránsokat", és szorosan lezártuk a határt. Az igazság azonban az, hogy éppen a legkevésbé ezt a határt zártuk le. Társadalmunk annyira zártkörű, hogy azonnal szembetűnővé válik a markánsan eltérő szín, vallás vagy kultúra, amely kilóg a homogén magyar közegből. Más szavakkal: az idehaza tapasztalható migránshiány részben azért van, mert Európában sokkal nagyobb országok léteznek, ahol a bevándorlók könnyebben és sikeresebben találják meg a helyüket. Németország, Olaszország és Franciaország sokkal vonzóbb lehetőségeket kínál számukra.
Alapvetően van némi igazság abban, hogy a migránsok nem özönlenek hazánkba, mivel inkább a gazdag, befogadó Nyugat felé orientálódnak. Svédország, amely mára a gyilkosságok és szexuális bűncselekmények szomorú középpontjává vált, jól példázza ezt, míg Németországban a késes támadások szinte már a mindennapi élet részévé váltak. Ugyanakkor, amikor a "homogén magyar társadalom" kifejezést halljuk, érdemes megjegyezni, hogy nemcsak Ceglédi örvendhet bunyevác gyökerekkel; a magyarság jelentős része is sokszínű, és sokan büszkék a különböző származásukra. Például a szerzőm neve is szlovák vagy horvát származásra utal, ahogyan Petőfi Sándor is, aki rác és tót felmenőkkel rendelkezett, mégis mélyen magyar volt. A magyarság tehát éppen nem homogén a rasszista értelemben, hanem inkább egy befogadó közösség, ahol akik magyarnak vallják magukat, magyarul beszélnek és a magyarság értékeit képviselik, függetlenül a származásuktól.
Az "elfogadhatóan legtágabb" határait az európai értékek alapjaiban határozzák meg, amelyek a fehér identitáson és a keresztény hagyományokon nyugszanak. A kivétel erősíti a szabályt, és ma már egyre több ázsiai származású ember él hazánkban, míg az afrikai közösségek száma viszonylag alacsony. Számukra a legnagyobb kihívás az, hogy képesek lesznek-e beilleszkedni a magyar társadalom szövetébe. Ugyanakkor a magyarság számára is fontos kérdés, hogy vajon képes lesz-e megfelelni a természet és az őseink által ránk hagyott örökségnek: a többségi közösségnek fenn kell maradnia.
Azt írja Ceglédi: "ha ég a házam, nem az az elvárásom, hogy kifejezetten egy pödrött bajszú, Pista nevű legény oltsa el... Oltsa el bárki. Musztafa akár. [...] Mondd, ha a nagymamádnak csak Ali tudná bekötni az infúziót, akkor inkább száradjon ki a Mami?" Hát ha Ceglédi Zoltán megengedi magának a demagógiát, akkor hadd kérdezzek vissza hasonló stílusban: mondd csak, ha a nagymamádnak az infúzió bekötése helyett Ali elvágná a torkát, arra mit mondanál?
A lényeg nem csupán a jelenlegi helyzet, hanem egy olyan nemzet fennmaradása, amely az évszázadok, sőt évezredek során számtalanszor nézett szembe a megsemmisülés rémével, de mindig képes volt újjászületni és megerősödni. Történelmünk folyamán, amikor szükség volt rá, szívesen fogadtunk be idegeneket, akik a legszélesebb határokon át érkeztek, és mindannyian kiváló tagjaivá váltak a magyarságnak. Íme, itt állunk, készen a kihívásokra. Ha eddig mindig sikerült talpra állnunk, miért ne sikerülne most is?
