Mekkora dinamizmus jellemzi Európát manapság? És hogyan áll a magyar IT-szektor a nemzetközi porondon?


Világszerte továbbra sem lassul az informatikai kiadásokra fordított összegek bővülése. A tavalyi 7,2 százalékos emelkedés után, 2025-ben 9,3 százalékos növekedés várható, mely 500 milliárd dollárral haladja meg az előző évet. Ilyen növekedési sebesség mellett a globális IT-kiadások mértéke 2028-ra elérheti a 7 billió dollárt - közölte a Deloitte. Az adatközpontokra és a szoftverekre fordított összegek 14 százalék feletti, míg az eszközökre, szolgáltatásokra és kommunikációra fordított összegek 9 százalék alatti bővülést mutatnak idén. Az IT-kiadások növekedési üteme egy évtizede felülteljesíti a GDP növekedést, a jövőben előreláthatólag tovább nyílik az olló.

A Deloitte elemzői úgy vélik, hogy az orosz-ukrán konfliktus következtében 2022-ben 2,2 százalékkal csökkentek az európai informatikai kiadások éves szinten. Ezt követően 2023-ban 5,5 százalékos növekedés következett be, amelyet a mesterséges intelligencia térnyerése tovább gyorsított, 2024-re pedig 6,8 százalékos emelkedést várnak. Az idei évre a szakértők 8,7 százalékos bővülést jósolnak, amely, bár némileg elmarad a globális átlagtól, mégis a legnagyobb éves növekedés lehet a pandémia óta.

Az adatközpontokra szánt európai kiadások 2025-re várhatóan jelentősen elmaradnak a globális átlagos növekedéstől.

A szakértői előrejelzések szerint 2032-re az európai informatikai kiadások évente átlagosan 8,1%-kal fognak növekedni. Az előző év során az európai cégek 58%-ánál nőtt az informatikai munkatársak száma, míg 21%-uknál stagnált a létszám, és szintén 21%-a a vállalatoknak csökkentette az IT-szakemberek számát. Az IT-szektorban tapasztalt fluktuációs csúcs 2023-ban 8,5% volt, azonban 2024-re drámai mértékben csökkent ez az arány, mindössze 5%-ra a munkahelyet váltó európai informatikai szakemberek körében.

A Deloitte szakértői által végzett elemzések szerint a magyarországi IT-kiadások a pandémia óta fokozatosan, de egyre lassuló ütemben növekednek. A várakozások szerint a hazai IT-piac mérete 2025-re elérheti a 8,33 milliárd dollárt. Az informatikai szolgáltatásokra fordított összeg tekintetében Magyarország az EU középmezőnyében helyezkedik el, azonban az uniós átlaghoz képest jelentős lemaradással küzd.

"A hazai IT-szolgáltatói piac előtt álló legfontosabb kihívásnak az IT-szakemberek elvándorlását, továbbá a magas kamatkörnyezet, az infláció és az EU-pénzek késése miatt visszafogott digitalizációs beruházási kedvet látom. A fokozódó kiberfenyegetések, a mesterségesintelligencia-használat szabályozatlansága mellett megemlíteném még, hogy a NIS2 és DORA rendeletek implementálása 2025-ben jelentős megfelelőségi terhet ró az IT-szolgáltatókra" - mondta Kiss Dániel, a Deloitte Technológiai Stratégia területének közép-európai vezetője.

Related posts