**Merre tovább a hivatásos magyar futball? - 1. rész** A magyar futball története gazdag és sokszínű, tele sikerekkel és kihívásokkal. Az utóbbi években azonban egyre több kérdés merül fel a jövőnket illetően. Milyen irányt vehet a hivatásos labdarúgás h

A Hungária-jelenség – Miért halunk meg, ha a szemünkbe néznek? Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a pillantások súlya érezhető, és minden egyes nézés egyfajta varázslatot hoz magával. A Hungária-jelenség éppen ezt a különleges, szinte misztikus kapcsolatot tárja elénk: miért érezzük úgy, hogy a külső szemek figyelme alatt elveszítjük magunkat? Ez a jelenség az intimitás és a kiszolgáltatottság határvonalán egyensúlyozik. Amikor valaki ránk néz, mintha a lelkünk legmélyebb zugaihoz nyúlna, és ez a pillanat feszültséget, szorongást ébreszthet bennünk. A kérdés tehát nem csupán az, hogy miért érezzük így, hanem hogy mit is jelent számunkra a tekintet és a figyelem. Egyesek szerint ez a jelenség a társadalmi interakciók mélységéből fakad, ahol a szemkontaktus nem csupán egy egyszerű találkozás, hanem egyfajta érzelmi tükör, amelyben saját magunkat ismerjük fel, és ahol a másik ember véleménye, érzései és elvárásai formálják a saját identitásunkat. Így hát a Hungária-jelenség nem csupán a halál érzését hozza el, hanem egy újfajta tudatosságot is, amelyben a nézés nem csupán passzív aktus, hanem egy mélyebb kapcsolat keresése. Miért halunk meg, ha ránk néznek? Talán azért, mert e pillanatokban újra és újra meg kell halnunk a régi énünknek, hogy helyet adjunk a felfedezésre és a változásra.

A jövedelmezőség és fenntarthatóság együttes szempontját tekintve sok szakértő számára az amerikai National Football League (NFL) a világ első számú hivatásos sportligája. Csakhogy érezzük a liga gazdasági erejét és kulturális beágyazottságát, egyetlen adat: 2024-ben a 100 legnézettebb amerikai televíziós műsorból 72 NFL-mérkőzés volt. Előző évben egyébként 93 volt ez a szám.

A ligában összesen 32 csapat működik, míg az Egyesült Államok lakossága 342 millió főt számlál. Ebből adódóan átlagosan körülbelül 10,7 millió ember jut egy-egy csapatra. Ezt a helyzetet úgy is felfoghatjuk, hogy Magyarország, beleértve a Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja magyar közösségeit, csupán egyetlen csapatot képes hosszú távon fenntartani, amely világszínvonalon szerepelhet és maximális hasznot hozhat a sportszolgáltatások terén. Mit is jelent mindez? Tulajdonképpen semmit. Csupán egy szemléletes példa.

Európában az első számú üzleti sportliga az angol első osztályú labdarúgó bajnokság, a Premier League (PL). (Az UEFA Bajnokok Ligája ebben az összevetésben nem számít, mert kuparendszerű verseny, és nem a résztvevő csapatok szervezik.) A PL-ben húsz csapat küzd, Anglia lakossága mintegy 50 millió fő, virtuálisan nagyjából Közép-Magyarország (Budapest és Pest vármegye) tart fent egy csapatot. Igen ám, de a PL "hatóköre" egyrészt mégiscsak az Egyesült Királyság (68 millió fő), másrészt bevételeinek növekvő hányada származik a szigeteken túlról, merthogy a liga világmárka: a 2023-as British Icon Index III szerint az első számú brit ikon. Mit bizonyít ez? Semmit. Ez egy másik illusztráció.

A kereskedelmi bevételekből fenntartott, profitmaximalizálásra törekvő hivatásos sportcsapatok létét a keresleti oldal szempontjából a sportpiac potenciálja határozza meg. Ez magában foglalja a lokális közönség létszámát, vásárlóerejét, valamint a mérkőzések iránti érdeklődést. Természetesen ez csak az egyik aspektusa a dolognak, hiszen számos más tényező is szerepet játszik; azonban egy véleménycikk keretein belül talán elfogadható, hogy az alapmodellekre támaszkodjak. Az üzleti logika szerint a sportpiac nagysága alapján osztályozzák a csapatokat, városokat és lokális piacokat különböző sportligákba. A jelentősebb piaci szereplők a topligákban találják magukat, míg a kisebbek az alacsonyabb szintű bajnokságokba kerülnek. Minden csapat megtalálja a saját helyét a rendszerben, és bárki álmodhat nagyot, a valóságban ésszerűen kell cselekednie. Ennek eredményeként minden szint működőképes és fenntartható, ami a sport világában is a stabilitás záloga. A fenti példák jól illusztrálják ezt a dinamikát.

A magyar labdarúgás jövője egy rendkívül izgalmas kérdés, különösen egy olyan piacon, amelynek vásárlóereje 9,6 millió, legfeljebb 12-13 millió emberre tehető. A kérdés, hogy milyen esélyei és kitörési lehetőségei vannak a hazai futballnak 2025-re, számos tényezőtől függ. Először is, a nemzetközi versenyhelyzet és a sportág globalizációja kihívás elé állít minket. A magyar labdarúgásnak érdemes lenne kihasználni a helyi közösségeket és a szurkolói bázist, hogy erősítse a klubok és a szurkolók közötti kapcsolatokat. Ezen a téren a közösségi médiának és a digitális platformoknak kiemelt szerepe lehet, hiszen ezek segítségével a klubok közvetlen kapcsolatba léphetnek a szurkolóikkal, növelve ezzel a hűséget és a helyi identitást. A 2025-ös stratégiák között szerepelhet a fiatal tehetségek felkarolása is. A labdarúgó akadémiák fejlesztése, a helyi tehetségek felfedezése és nevelése kulcsfontosságú lehet, hiszen ezzel nemcsak a sportág színvonalát emelhetjük, hanem gazdasági szempontból is fenntarthatóbbá válhat a magyar futball. Továbbá, érdemes lenne a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is fókuszálni. A külföldi klubokkal való együttműködés, közös edzőtáborok és barátságos mérkőzések révén a magyar labdarúgás nemcsak tapasztalatokat szerezhet, hanem lehetőséget is adhat a fiatal játékosoknak, hogy nemzetközi szinten is megmérettessék magukat. A nyelvi és kulturális korlátok, amelyek a magyarokat körülveszik, szintén hatással lehetnek a sportág fejlődésére. A globalizált világban a nyelvismeret és a kulturális nyitottság elengedhetetlen a nemzetközi sikerhez. A fiatal sportolók számára fontos lenne a nyelvtanulás és a külföldi tapasztalatok megszerzése, hiszen ezek hozzájárulhatnak a szakmai fejlődésükhöz. Összességében a magyar labdarúgás számára a jövő kulcsa a közösségi összefogás, a fiatal tehetségek támogatása és a nemzetközi kapcsolatok erősítése lehet. Ha sikerül ezeket a tényezőket egyesíteni, akkor a hazai futball nemcsak túlélheti a következő évek kihívásait, hanem valódi fejlődésen is áteshet.

Az alábbi - és újra: szükségszerűen leegyszerűsített - gondolatkísérletben három plusz egy modell típust mutatok be: a nemzetközi változások modelljét, a központosított problémakezelést, illetve az egyéni csapat (dezertálási) stratégiákat, az írás végén röviden kitérek a futball mint gulyásleves modellre.

A futballpiacok mérete nem csupán hazánkban jelent problémát, hanem - bár eltérő mértékben - Európa szerte is érezhető ez a jelenség. Ezt jól tükrözi, hogy szinte minden bajnokságban, a Premier League-t kivéve, hosszú távon mindössze két-három csapatra redukálódik a bajnokesélyesek köre. Minden országban kialakultak a kiemelt márkák, amelyek a nagy ligákban globális szinten ismertek (mint például a Bayern München, a Real Madrid vagy a Barcelona), míg a kisebb bajnokságokban "csupán" nemzeti szinten elismert klubok dominálnak, mint az Ajax, a Basel vagy a Ferencváros.

Amikor az 1990-es évek elején Európában elkezdődött az új futballkorszak, már akkor felvetődött az országhatárokon átívelő versenyrendszerek létrehozásának gondolata. A PL megalakulása 1992-ben és az UEFA Bajnokok Ligája lebonyolításának átalakítása ugyanabban az évben egy időre zárójelbe tette ezeket a törekvéseket, de 1998-ban 14 európai vezető futballmárka részvételével már megalakult a G-14 csoport, ami saját versenyrendszert akart. Ez a gondolat él tovább a mostani Európai Szuperliga szerveződésében.

A kézilabda, a jégkorong és a kosárlabda is rendelkezik hasonló kezdeményezésekkel, de meglepő módon a futball, amely a legtöbb szempontból az európai sportágak fejlődésének irányítója, mégsem követi ezt a példát. A magyarázatot elsősorban a szuperligák kialakulásában találom, amelyek éppen ebben a sportágban formálják a jövőt.

Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke, irányítása alatt a legnagyobb európai futballklubok, a kontinens húsz legdominánsabb márkája, saját bajnoki rendszert kíván létrehozni. Ez a verseny a nagy amerikai sportligák modelljére épülne, ahol a résztvevő csapatok tulajdonosai maguk lennének, ezzel kikerülve a futball világszervezeteit, mint a FIFA és az UEFA. Amennyiben megvalósulna egy ilyen szuperliga, várhatóan regionális ligák is kialakulnának, amelyek területi vagy erőviszonyok alapján szerveződnének, esetleg a kettő kombinációjaként.

Meg is fordítható a logika, ha az UEFA engedné az egyébként nagyon is ésszerű regionális ligák létrejöttét, nem tudna érvelni a szuperliga ellen. A kialakuló új európai labdarúgás rendjében a futballbürokráciák jelentőség erőteljesen csökkenne a klubfutballban, hatalmuk gyakorlatilag a válogatottak versenyrendszerére szűkülne - ami azért egyáltalán nem kevés.

Az Európai Szuperliga és a regionális ligák megjelenése elkerülhetetlennek tűnik. (Jó, 30 éve hangoztatom ezt – ennyit az előrejelzéseim megbízhatóságáról.) Milyen lehetőségeket nyújt ez a magyar hivatásos labdarúgás számára? Valószínűleg elérkezett az igazság pillanata. Egy szűkebb, cseh-szlovák-magyar-horvát-szlovén Közép-Európai Liga négy-hat magyar csapat számára teremtett volna egy jól körvonalazott piaci lehetőséget, ahol a valódi üzleti működés is elképzelhető, a többiekről majd később beszélünk.

Melyek lehetnek a potenciális magyar csapatok a közelgő sportszolgáltatások terén? Ha most kellene javaslatot tenni, a Ferencváros mellett Budapestről talán az Újpest lenne a legesélyesebb, különösen ha sikerülne egy meggyőző, üzletileg megalapozott pályázatot benyújtaniuk, természetesen egy modern stadion tervezetével a háttérben. Vidéki szempontból Debrecen és Győr tűnik a legvalószínűbb befutónak, hiszen gazdasági erejük és futballhagyományaik is erősek, de Győrben is szükség lenne egy korszerű stadionra. Ha pedig maradna még hely a magyar csapatok számára, izgalmas verseny bontakozna ki a Honvéd, a Vasas, a Székesfehérvár és a Diósgyőr között. Stadionkapacitás, futballkultúra, hagyományok és sportpiaci potenciál szempontjából ezek a csapatok mind-mind jó eséllyel pályázhatnának.

Ha az osztrák és lengyel csapatokat is bevonnák a Közép-Európai Ligába, az jelentősen fokozná a liga piaci potenciálját, ugyanakkor csökkentené a magyar csapatok számát a versenyben. Valószínűleg a Ferencváros, az Újpest és a Debrecen maradna a kiválasztottak között. Debrecen esetében az autóipari cégek jelenléte, a jelentős egyetemi háttér, és az a tény játszana kulcsszerepet, hogy a városban nem található másik nemzetközileg elismert csapatsportág, ellentétben például Győrrel, ahol a női kézilabda Bajnokok Ligáját dominálják. Cserébe Budapesten, illetve a környező településeken 200 kilométeres távolságon belül, hozzáférnénk egy igazán magas színvonalú futballélményhez, mindezt a saját zsebből finanszírozva, nem pedig az adónkból kigazdálkodva.

Addig is, amíg a regionális liga megvalósul, szükség van arra, hogy valamilyen módon irányítsuk ezt a hivatásos magyar futballt, amely valószínűleg a piaci potenciáljánál sokkal nagyobbra nőtt. Ebben a folyamatban a magyar miniszterelnök főként közvetett, de jelentős befolyással bír, míg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kulcsszerepet játszik a helyzet menedzselésében.

És itt megint érdemes megállni és leírni azt, hogy az elmúlt másfél évtized magyar futballfejlesztésének van az új stadionok betontömegénél kevésbé látványos, de legalább ugyanolyan fontos eredménye, nevezetesen a magyar labdarúgás szervezeti modernizálása és áramvonalasítása. Ebben elévülhetetlen és futballtörténeti szerepe van Csányi Sándor elnöknek és Vági Márton főtitkárnak (Gudra Tamásnak, Roskó Zoltánnak meg persze több mindenki másnak, aki ebben tevőleg és szakértelemmel közreműködött).

A futball-kiskirályok dominanciáját sikerült megdönteniük, világosan megfogalmazott és a környezeti adottságokhoz ügyesen illeszkedő stratégiát alakítottak ki, melyet következetesen végrehajtanak. Az állami támogatások szakszerű kezelésében partnerséget vállaltak, ami nemcsak fontos készség, hanem jelentős elmozdulás is az első Orbán-kormány MLSZ és sportkormányzat közötti konfliktusához képest.

Csányi, aki az UEFA kincstárnoka és alelnöke, kulcsszerepet játszik a jelentős nemzetközi futballesemények szervezésében, beleértve a jövő szezon Bajnokok Ligája döntőjének Magyarországon történő lebonyolítását is.

Mivel egyiket sem nekik kellene, ezért az MLSZ szabályozással próbálja a piaci mechanizmusokat helyettesíteni, szabályozókon keresztül finomhangolni azt, amit a kereslet-kínálat törvényének kellene alakítania. A "központi akarat" kikényszerítésének alapja az, hogy a csapatoktól elvont média- és marketingjogok értékesítésével a középcsapatok számára jelentős, a kiscsapatok esetében meghatározó mértékben a szövetség biztosítja a bevételeket.

Az MLSZ a pénzek elosztásában egyedi megközelítést alkalmaz. Ez elkerülhetetlen, hiszen a szövetség nem csupán a professzionális futball érdekeit védi, hanem figyelmet fordít az amatőr szegmensre és a fiatal sportolókra is. Továbbá, a magyar válogatott is a szövetség keretein belül működik. Fontos kiemelni, hogy az MLSZ nem profitmaximalizálásra törekszik, hanem társadalmi szervezetként funkcionál, amely hatósági jogkörrel is rendelkezik. Ezzel kapcsolatban is utaltam már arra, hogy a dolgok sokszor nem azok, aminek elsőre tűnnek.

Az 1980-as évek magyar gazdaságirányítása által inspirált szabályozási illúzió a futballakadémiák képzési kihívásainak egyik legfőbb példája. Alapvetően, a piaci logika alapján egy csapatban az játszik, akiről a döntéshozók úgy vélik, hogy éppen abban a pillanatban a legjobban hozzájárul a csapat céljainak eléréséhez. Legyen szó a 38 éves Böde Dánielről, a 20 éves Pécsi Árminról, a 17 éves Lamine Yamal Nasraoui Ebana-ról, vagy akár a 40 éves Cristiano Ronaldóról – az a lényeg, hogy a legjobbak kapjanak lehetőséget. Ki az, aki csak azért nem engedi pályára lépni a tehetséges fiatalokat, mert "még nem nagykorúak"? Az igazi bolondság lenne kihagyni egy csodagyereket, aki bármelyik ellenféllel szemben képes lehet a győzelemhez vezető gólt szerezni.

Ha nem állja meg a helyét az a feltételezés, miszerint a magyar fiatalok alacsony számú szereplése az NBI-ben azért van, mert a teljesítményük ár/érték arányban könnyen pótolható nem magyar, vagy idősebb játékosokkal, akkor valószínűleg még súlyosabb problémák állnak fenn a magyar hivatásos futball világában, mint ahogyan azt gondolnánk. Ha pedig nincsenek kiemelkedően teljesítő fiatalok, akkor a szövetségnek (és a sportállamtitkárságnak) komoly piactorzítási költségekkel kell számolnia, hogy legalább öt fiatal játékost a pályán tudjanak látni. Sok ezer percnyi játékidővel. Persze, a futballakadémiai "termelési mese" díszes köntöst kap, és a statisztikák látványosan fognak javulni – igen, alaposan túljárunk a külföldi érdekek eszén.

Azért tudom ilyen formában kifejteni a véleményemet, mert létezik legalább egy olyan magyar hivatásos futballcsapat, amelyik a szabályozók keretein kívül, nagyrészt a saját képzési rendszerére építve alakította ki működését. Erről bővebben majd később fogok beszélni.

A miniszterelnök (törvényhozás felhatalmazásával a kormánya) az elmúlt másfél évtizedben átalakította a kultúra finanszírozását. Jelentős összeggel megemelte ezt a költségvetési sort, a többletet alapvetően a sportra, benne a labdarúgásra költve. Ebben a helyzetben az MLSZ jól végzi a munkáját. Ha öntik rád a lét, pontosabban az ágazatodra, nem szabad félreugrani. Még akkor sem, ha ennek piactorzító, hatékonyságcsökkentő hatása van. Ez a sokaknak kényelmes és jövedelmező helyzet azonban személyhez kötött. Kérdés, mi lesz, ha más szelek fújnak majd.

A szerző sportközgazdász.