Orbán Viktor stílusa mindig is figyelemfelkeltő volt, és ruházati választásai is hozzájárulnak a politikai imázsához. Nézzük meg négy különleges öltözetét, amelyek különböző alkalmakhoz illeszkednek: 1. **A klasszikus öltöny**: Orbán gyakran választ eleg
Orbán Viktor négy nap alatt négyszer is lehetőséget kapott, hogy kifejtse véleményét és értékelje az évet, és mindezt négy különböző stílusban tette. Az európai megközelítésében a közösségi értékekre és a kontinens kihívásaira fókuszált, hangsúlyozva a nemzetek közötti együttműködés fontosságát. A tanítóbácsi szerepében oktató jelleggel beszélt, mintha egy osztályteremben oktatná a hallgatóságot, világos példákkal illusztrálva a kormányzati intézkedések eredményeit. A rutinból lenyomós stílusában a már jól megszokott frázisokat és érveket hozta elő, ami egyfajta automatizmusra utalt, jellemző a politikai beszédek esetében. Végül, a szerepét komolyan vevő Orbán a felelősségteljes vezető arculatát öltötte magára, komolyan és átgondoltan fogalmazva a jövő kihívásairól és a kormány céljairól. A négy stílusban a közös elem a hitelesség és a politikai célok melletti elkötelezettség volt, hiszen minden esetben a kormányzati teljesítmény és a nemzet érdekeinek védelme állt a középpontban, még ha a megközelítések különböztek is.
Csütörtökön késő este Brüsszelben nem csupán a magyar újságírók izgalmával telt a légkör, hanem mindenki várta Orbán Viktor sajtótájékoztatóját, amely a soros elnökséget adó ország vezetőjének szokásos bemutatkozása volt. Az Európai Tanács féléves csúcstalálkozójának zárásaként a kormányfőknek kötelező beszámolniuk az elmúlt hat hónap eredményeiről. Ez a részleg nem mindig a legnagyobb érdeklődésre tart számot, hiszen a tagállami vezetők a találkozó során folyamatosan elérhetők a sajtó számára, és a külön erre a célra fenntartott helyiségben szabadon kérdezhetők bármilyen témában.
A magyar miniszterelnök már jó ideje nem használja ki ezt a lehetőséget. Valószínűleg nem a fokozódó nemzetközi figyelem tántorította el, hanem inkább az a felismerés, hogy a független sajtó budapesti újságírói számára a legkézenfekvőbb megoldás, ha regisztrálnak egy EU-csúcsra, és így a végén a magyar delegációhoz csatlakoznak, ha kérdéseik lennének.
Az tehát, hogy Orbán, még ha Ursula von der Leyen és António Costa oldalán is, egy teremben és nem rohanvást állt ki a sajtó elé, rég nem látott lehetőséget kínált. Ám végül nem a nemzetközi sajtó, sokkal inkább a magyar kormányfő számára.
Orbán a megszokott sikerpropaganda keretein belül osztotta meg gondolatait, és nem meglepő módon magyar nyelven tette ezt. Nyilvánvaló, hogy a hazai közszolgálati televíziónak szánta üzenetét, nem pedig az európai közvéleménynek. Még a júliusi békemisszióval kapcsolatos diplomáciai "kalandjait" is megpróbálta megmagyarázni: "nem volt mozgásterem, mert az Európai Unión belül nincs konszenzus" az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban, így annyit tudott tenni, hogy beszélgetett a világ vezetőivel. Mert hát őt bizony megkeresik!
Az Európai Bizottság elnöke pedig megtette neki azt a szívességet, hogy nem emlegette fel a békemissziója miatti felháborodást, nem is kritizálta, a legnagyobb fricska az volt tőle, ahogy kincstári mosollyal az elnökség legnagyobb vívmányaként az oroszok elleni 15. szankciós csomag elfogadását nevezte meg.
A magyar miniszterelnök láthatóan nem hagyta magát zökkenteni a kérdések sodrásában. Amikor egy francia újságíró rákérdezett, hogy lenne-e hajlandó magyar katonákat küldeni a szüntelenül emlegetett tűzszünet biztosítására, a válaszában inkább a karácsonyi tűzszünet jótékony szelleméről kezdett el beszélni. Olyan hangnemben, mintha egy állatmenhely próbálná meggyőzni a közönséget, hogy a karácsony szellemében fogadják örökbe a régóta ott várakozó, háromlábú kutyát, akit senki sem választott még ki.
Egyértelművé tette, hogy az általa javasolt megoldások, illetve a tárgyalások nem elegendőek a tartós béke megteremtéséhez. Ezzel a lépéssel pedig lényegében visszalépett a "békemissziójából".
