A Ferrari versenyzője óriási szerencsével úszta meg a balesetet, hiszen a glória szerkezetnek köszönhetően Hamilton élete megmenekült.
Eltűnt Kucsera Gábor az intézetből, és a rendőrség most a lakosság közreműködését kéri az ügyben.
Az amerikai hétvége hozott már izgalmakat és látványos karambolt is. A sprintfutam rajtja után Nico Hülkenberg (Sauber) hátulról eltalálta Oscar Piastri McLarenjét, amelynek két kereke kitört és nekiütközött csapattársának, Lando Norrisnak. A karambol következtében repkedtek a sérült autók darabjai.
Az egyik leszakadt alkatrész váratlanul Lewis Hamilton irányába száguldott, de a glória védelmének hála, sikerült elkerülnie a súlyos balesetet.
A szituáció döbbenetes hasonlóságot mutatott azzal a balesettel, amely Felipe Massával esett meg Magyarországon, 2009-ben. Akkor a brazil versenyző bukósisakját egy rugó találta el, ami következtében elveszítette az eszméletét, majd a pálya szélén lévő gumifalnak ütközött. Ezt követően Massát hosszú hónapokig ápolták egy budapesti kórházban.
Az austini hétvége izgalma már a végéhez közeledik, csupán a verseny maradt hátra, amely este 9-kor veszi kezdetét (M4).



