Százévente egyszer adódó égi csoda részesei leszünk.
Az idei őszi időszak egyik leglenyűgözőbb csillagászati látványossága várhatóan a C/2025 A6 (Lemmon) üstökös megérkezése lesz. A szakértők szerint a csillagászok számára kedvező lehetőségek adódnak, hiszen várhatóan szabad szemmel is megfigyelhetővé válik. Ezt a különleges eseményt a magyarországi Svábhegyi Csillagvizsgáló szakemberei is megerősítették legfrissebb közleményükben.
A C/2025 A6 (Lemmon) üstököst a Mount Lemmon Survey (MLS) égboltfigyelő programjának keretében fedezték fel 2025. január 3-án, miközben a csillagászok földközeli objektumokat kutattak. Kezdetben aszteroidának gondolták, mivel az égitest kicsi és kompakt formájú volt. Ám a Pan-STARRS korábbi megfigyelései és a pályaszámítások egyértelműen jelezték, hogy egy hosszú periódusú üstökössel van dolgunk, amely körülbelül 1350 évenként látogatja meg a Naprendszer belső területeit. Az aktuális napközelsége azonban jelentősen lerövidíti a keringési idejét, így a következő visszatérésére körülbelül 1150 év múlva, a 32. században számíthatunk – olvasható a kiadott közleményben.
A legújabb megfigyelések alapján az üstökös fényessége a 3,5-5 magnitúdó tartományban mozoghat, amikor a Föld legközelebb kerül hozzá. Ez különösen lenyűgöző látványt ígér binokulárral történő észleléskor, sötét égbolt mellett pedig akár szabad szemmel is megcsodálható lesz - emelték ki a szakértők.
Az üstökösök fényessége mindig kiszámíthatatlan, de a legfrissebb adatok szerint a legkedvezőbb megfigyelési időszak október 15-26. körül várható, különösen a holdfény nélküli éjszakákon. Október 21-én az üstökös a Földhöz legközelebb kerül, és valószínűleg október 22-én lesz a legkönnyebben észlelhető. Ekkor az Izar, az Ökörhajcsár csillagkép egy fényes csillaga közelében tartózkodik. Ha nyugatra nézünk 19 órakor, egy nagyon fényes csillagot, az Arcturus-t láthatjuk, amely 13 fokos magasságban van a látóhatár felett. Az Izar, amely közepes fényességű, tőle kissé feljebb helyezkedik el. Az üstökös az Izartól balra és lefelé látszik majd, körülbelül 22 fokos magasságban. A megfigyeléshez szabad, kitakarás nélküli nyugati horizont szükséges.
November 7-én, az október 26-át követő első holdmentes napon, 17 óra 25 perckor még 13 fok magasan ragyog az üstökös a horizont felett, a Kígyótartó csillagképben. Ezt követően azonban egyre közelebb kerül a látóhatárhoz, búcsút intve az északi féltekén élő csillagászoknak és kíváncsi megfigyelőknek - állapították meg a szakértők.
A legfrissebb közlemény alapján az üstökös asztrofotókon megfigyelhető zöldes árnyalatát a két- és háromatomos szénvegyületek által kibocsátott fény okozza. Optimális fényviszonyok között az égitest kémiai összetétele akár amatőr spektroszkóppal is tanulmányozhatóvá válik. A felvételeken az üstökös mögött egy gyenge, vékony ioncsóva látható, amely több kanyargós szálból épül fel, és hosszú, hátrafelé nyúlik az égen.





