Váralmás, a 1370-es év titokzatos és varázslatos helyszíne, ahol a történelem és a természet találkozik. E kis település a múlt emlékeit őrzi, miközben a festői táj a látogatók szívét is rabul ejti. A falucska környékén sétálva felfedezhetjük a régi idők
A várat autóval lehet a legkönnyebben megközelíteni Bánffyhunyadon keresztül, majd Váralmás községből félórás sétával érhető el. Vonattal a sztánai állomásról, Sztánán és Kispetrin át egynapos kirándulással érhető el. Az Almás völgyében, egy 447 méter magas, Csepán nevű dombon állt a bencések által alapított Almásmonostor. Első írásos említését IX. Gergely pápa 1238-ban keltezett levele tartalmazza, amelyben a pápa utasítást ad arra, hogy vizsgálják ki és helyezzék vissza birtokaikba Almásmonostor Benedek-rendi szerzeteseit - filiorum abbatis et conventus monasterii de Almas ordinis sancti Benedecti Ultrasilanae diocesis -, akiket Kán nembéli László, a monostor kegyura 1235 előtt elűzött, hogy helyükbe premontrei szerzeteseket, majd saját káplánjait telepítse. Ez a bencés monostor, melyet 1241-ben a tatárok elpusztítottak, lehetett az alapja az almási birtoknak - terra Almas -, amelyet IV. Béla király Pál országbírónak adományozott, jutalomként a tatárok ellen vívott harcokban mutatott érdemeiért.
Almás várának romjai
A Bánffyhunyadtól északkeletre, az Almás-patak bal partján elhelyezkedő községtől keletre, a Várhegy csúcsán rejtőzik Almás vára, melynek romjai lenyűgöző történelmi emlékeket őriznek. Az építmény szabálytalan alaprajza körülbelül 40×30 méteres méreteivel hívja fel magára a figyelmet, míg az alsó vár, amely némileg nagyobb terjedelmű, egy sánc és vizesárok ölelésében helyezkedik el. Ezen a védelmi rendszeren át egy fahíd vezet, amely a felvonóhidas kapuhoz vezet, megidézve a múlt titokzatos légkörét.
A vár struktúráját az 1627-ben készült leltár alapján ismerhetjük meg: ebben található a vendégház, a páter és az udvarbíró lakóhelye, a palota, a kápolna, valamint a különféle gazdasági épületek leírása.
A vár maradványai közül csupán a nyugati irányban található, 5x5 méteres alapú, majdnem két méter vastag falakkal rendelkező, négy szintes torony emelkedik ki. Ez a húsz méter magas építmény a beomlott tetőjével a múlt dicsőségét idézi.
A belső falában részben még láthatók az emeleteket elválasztó födémek gerendafészkei, a második emeleten pedig a kandallókürtő maradványai.
A torony egyik sarka már leomlott, míg a megmaradt részeken betonkiegészítések és javítások láthatók. Védőfalai és egyéb tornyainak alapjai csak részben bukkannak elő, sok részét föld takarja.
Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című munkájában tesz említést arról, hogy a település első neve Almásmonostora volt, a Szent Benedek-rend monostora után. 1238-ban László comes a kegyura, aki a bencéseket elűzve, premontreieket hozott ide, és saját káplánt nevezett ki.
Ahogyan a bevezetőnkben már utaltunk rá, a település 1249-ben "terra Almas" néven bukkant fel a történelmi forrásokban. Ekkor IV. Béla adományozta a területet Pál országbírónak, aki Zala főispánjaként tevékenykedett. Ez a korszak a tatárok kivonulása után következett be, amikor Pál országbíró rátett pontot az Erdélyben is elburjánzó rablások végére. Érdekes módon, ebben az időszakban a monostor már nem szerepelt az említett dokumentumokban.
A fejlődő település 1341-re már mezővárosi rangra emelkedett, és oppidum néven ismerték Almas néven. E település neve a hajdani monostorára utal, hiszen még 1434-ben is Monostor-Almásként emlegették.
A birtokot possessio Desewfalwa néven is emlegették, ami valószínűleg a Dezsővár elnevezésének forrása.
Külön meg kell jegyezzük azt is, hogy Dezsőfalva mint puszta az elmúlt században is létezett Váralmás határában.
A várat, castrum Almást 1370-ben említik először egy adománylevélben, amikor Bebek György királynéi tárnokmester és liptói ispán kapta meg I. Lajos királytól, vámjaival, malmaival együtt.
A Keresztes Géza által készített, különféle dokumentációk mélyreható elemzése azt tárja fel, hogy Zsigmond király 1401-ben visszaszolgáltatta a pelsőczi Bebek Detre nádornak és testvéreinek, Imre vajda fiának Almás várát. Ez a vár korábban az Abaúj vármegyei Szikszó királyi birtokával való csere során került más kézbe.
Mátyás király 1470-ben a törökökkel szembeni bátor helytállásáért jutalmazta Pongrácz János erdélyi vajdát, aki egyben a székely ispán is volt. Ekkor adományozta neki Almás várát, mely a hősies harcok szimbólumává vált.
1499-ben Szapolyai István nádor, valamint fiai, János és György, zálogjog alapján magukhoz ragadták a vár birtoklását, azonban Pongrácz Mátyás eredményesen emelt kifogást e lépés ellen.
1501-re a korona tulajdonába került, mivel Pongrácz, utódok nélkül, elhunyt.
Szintén Kiss Gábor ír arról, hogy a várat II. Ulászló 107 ezer forintos tartozásának egyik fedezetéül Corvin Jánosnak adta, kinek halála után fia, Kristóf, majd ennek halála után Beatrix és Erzsébet nevű lánya birtokolták.
1510-ben Katalin asszony, Dengelegi Pongrácz János lánya, aki Újlaki Lőrinc felesége volt, jogot formált leánynegyedére, anyja hitbérére és jegyajándékára, amelyeket a várból és az uradalomból követelt. Ekkor Almás vára már Somi Józsa temesi ispán, az alsó részek főkapitányának birtokában állt. Később Balassa Imre házasság révén, egy Somi lány kezével, megszerezte a várat is.
1538-ban János király úgy döntött, hogy Majláth István vajda mellé újabb vajdát állít, így a honti főispáni tisztséget Balassa Imre tölti be.
A két vajda titkos szövetséget kötött a király ellen, ami arra késztette a uralkodót, hogy 1540-ben hadműveletekbe kezdjen, és ostrom alá vegye Balassa várait.
Almást enyingi Török Bálint vette körül, akinek Zsombori Mihály várnagy feladta a várat.
Báthori Zsigmond fejedelem 1594-ben különleges lépést tett, amikor az almási vár felét, valamint a Nagyalmáson található birtokait Csáky Istvánnak ajándékozta.
A vár 1602-ben Basta császári tábornok ostromának célpontjává vált. Az őrség, a szabad elvonulás ígéretével, végül megadta magát, ám a kivonuló katonákat a német csapatok meglepték és brutálisan megtámadták, sokuk életét követelve e kegyetlen összecsapás során.
Csáky István, a híres tárnokmester, és fia, István, aki országbírói tisztséget töltött be, családi feljegyzéseikben megörökítették a következő gondolatokat:
"...1628. május 20-án Isten áldása által megszületett közöttünk egy égi ajándék, akit Istvánnak neveztünk el. Sajnos, négy esztendős korában elhagyta e világot, és az Almasi városban található szent helyen nyugtatódtam el lelkét, ahol örökre pihenhet."
II. Rákóczi György fejedelemsége idején, 1658-ban, Szalárdi leírása szerint a tatárok Kolozsvár környékéről a Szilágyság felé vonultak. Almás várát megtámadták, ahol a környékbeli népesség menekülni próbált, hogy elkerülje a közelgő veszélyt. A tatárok alaposan felmérték a vár állapotát, helyzetét és védelmét, hogy hatékonyan tudják megszállni. Miután a vár őrsége elutasította a megadásra vonatkozó felszólítást, a tatárok váratlanul támadást indítottak. Az alsó kapu gyors felfordításával és a várfalak átvágásával a tömeg hamarosan betört, és elfoglalta az alsó várat. Ezt követően a felső vár védőihez fordultak, hogy őket is megadásra bírják.
"...a vár falai között tartózkodók, látván, hogy ha esetleg ellenséges szándékkal lépnének fel, úgyis elkerülhetetlen veszedelem vár rájuk... a sokféle pogány szokás... rajtuk nem könyörögnének, sőt, a félelem határán állva inkább még nagyobb könnyedséggel hívnák őket, így a vár emelcsövének leeresztésével bebocsátották őket..."
A bevonuló törökök rabságba hurcolták, a várat pedig felgyújtották.
Az Almás vára sosem nyerte vissza régi fényét, a helyreállítást már nem végezték el. A megmaradt falak és romos épületek 1808-ban elkezdtek eltűnni, amikor lóiskola céljára kezdték őket elhordani. Ha a vármegye időben nem lép fel, valószínűleg a vár teljesen eltűnt volna a történelemből.
Az 1627-es újjáépítés következtében a vár hadászati jelentősége jelentősen megnövekedett. Sebesvárával együtt egy olyan erődített rendszert alkottak, amely Erdély nyugati határát hivatott védelmezni. II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratának kudarca következtében 1658 szeptemberében a török és tatár seregek pusztító támadása Almás várát is elérte, amelyet felgyújtottak. A vár később Csáky István dédunokáinak örökségeként más családok birtokába került. Az almási várból csupán a 447 méter magas dombtetőn álló, régi belső várhoz tartozó impozáns öregtorony maradványai láthatók, amely húsz méter magasan meredezik. A várfalak nyomai ma már alig kivehetőek, csupán a múlt emlékét idézik.
"Idővel paloták, házak, erős várak, városok elromolnak...
A királyi méltóság, a tisztesség és a bőség mind-mind elillannak az idő múlásával.
"Nagy kövek idővel hamuvá, míg a hamu kősziklává válhat" – fogalmazta meg Balassi Bálint.
A hajdani bencés, majd premontrei kolostor romjai mára már csak emlékek, de a helyiek szerint ezek adták az inspirációt Almásmelléki Dezső vára számára. Érdekes megemlíteni Sebesvár várnagyát is, aki, mint a régió befolyásos hadura, talán szintén hozzájárult e történetekhez. A 17. század folyamán elnéptelenedő Almás-völgy fokozatosan új életre kelt, ahogy a zúgó Almás vár és a Várdomb körüli települések egy új magyar közösséget teremtettek, így Kalotaszeg szívéhez csatlakozva.
A Kós Károly hagyatékaként ismert Varjúvár, amely Sztána északi határában helyezkedik el, egy különleges látványt nyújt a messzi erdősáv felett. Itt, a lombok között, fénylik a felső vár egykori lakótornyának romja, amely a múlt dicsőségét idézi fel. E varázslatos helyet a szép időszakok emlékének köszönhetően a völgy kedvező éghajlata öleli körbe, amely már régóta a helyi gyümölcsösök és szőlősök híres tájává tette ezt a vidéket.
Az Észak-Magyarországból származó Szikszai-Fabricius Balázs, aki Marosvásárhelyen tanított, később Kolozsváron a rektori posztot is betöltötte. Egy 1567-ben kiadott füzetében így fogalmazott: "...a vár alatt egy nagy zöldelő terület húzódik, ahol oltott fák is találhatók, mindez pedig zál karókkal kerített..."
Az almás gazdag örökségéből kiemelkedik a mai napig fennmaradt, a helyi református templom sírkövei mellett kiállított, faragott, félpalmetta díszítésű párkánykő töredék. E mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a híres zöld mázas kályhacsempe darabokat sem, amelyek épségben maradtak meg, és tanúskodnak a múlt szépségéről és mesterségbeli tudásáról.
A vár történetéhez szorosan kapcsolódik Török Bálint, a bátor törökverő vitéz sorsa is. Ő volt az, aki 1541 augusztusának végén, miután átadta Váralmást, Szulejmán szultán cselszövésének áldozatául esett, amikor a sultán Budától délnyugatra felállított táborába csalta őt és hadvezéreit. Ezen események nyomán számolják Buda elestét, ami az ősi Magyar Királyság területének drámai szétdarabolásához vezetett; később ezt a vidéket Törökbálint néven ismerték meg. "Hej, a Terek Bálint, az volt ám a vitéz ember!" - énekelte róla Tinódi Lantos Sebestyén, aki nemcsak a vitéz tetteit dicsőítette, hanem az ő legismertebb szervitor dalnoka is volt. Talán eljőhet a nap, amikor újabb Török Bálintok lépnek színre, hogy feltámaszthassák történelmi végvárainkat... Megérdemelnénk ezt a megújulást.
