Vidnyánszky Cserhalminak: Elképesztő, hogy milyen megterhelő lehet egy ilyen lélekölő alkalmazkodás keretein belül eltölteni egy teljes életet.
"...szívből sajnállak, hiszen borzasztó érzés lehet egy ilyen lélekromboló megfelelési kényszer keretein belül leélni az életet" - fogalmazta meg nyílt levelében a Nemzeti Színház igazgatója, Cserhalmi Györgynek.
Nyílt levelet írt Vidnyánszky Attila Cserhalmi Györgynek, amelyben kifejezte véleményét a színész legújabb könyvével kapcsolatban. A Nemzeti Színház igazgatója a kormánypárti Origón tette közzé írását, amelyben hangsúlyozta, hogy bár nem olvasta és nem is szándékozik elolvasni a Cserhalmi - Nem lehet mindennap meghalni című életrajzi kötetet, az Index tudósítása alapján úgy véli, hogy Cserhalmi állításai "teljes mértékben hamisak, vagy csak részben valósak". Vidnyánszky hozzátette, hogy a színész az utóbbi időszakban "meglehetősen rosszindulatúan, ráadásul tényszerűen és tendenciózusan hamisan" nyilatkozott róla.
A levél tartalmában reagál Cserhalmi megjegyzésére, amely szerint Szász Júlia balesete után, amikor visszatért a Nemzeti Színházba, Vidnyánszky elküldte őt, mondván, "te azokhoz tartozol, menjél hozzájuk". A Nemzeti igazgatója azonban másképp emlékszik a történtekre: azt állítja, hogy valójában így történt: köszöntem Julinak, de nem álltam meg, nem váltottunk egy szót sem, tehát az általad felvázolt események csupán fikció. Mindössze annyit vettem észre, hogy most ő is köszöntött engem, hiszen korábban, amikor ügyvédjével érkezett hozzám tárgyalásra, ez nem így zajlott.
Vidnyánszky a levélben Cserhalmi visszaemlékezésére hivatkozik, amelyben az szól arról, hogy egy évadzáró rendezvényen a Nemzeti Színház igazgatója "hangosan, szenvedélyesen hangoztatta, hogy függetlenül attól, mit mondanak mások, ez a színház a legkiválóbb Magyarországon, sőt a nemzetközi színtéren is megállja a helyét. Azok, akik elhagytak minket, árulók, és mindazok is, akik a régi Nemzeti megbomlásában részt vettek." Vidnyánszky erre a megállapításra a következőket írja:
Valóban egy kifejező és szenvedélyes ember vagyok a színház világában, és a társulati üléseken mindig igyekszem nyíltan megfogalmazni a gondolataimat. Az ordítás vagy árulás vádja azonban nemcsak számomra, hanem a kollégáim számára is idegen. Érzelmeimet gyakran kifejezem, de ezt nem keverném össze a hamis állításokkal, amelyekkel szembesülök. A Színházi Olimpia után a Nemzeti Színház valóban jelentős szereplővé vált a nemzetközi színházi színtéren, ami sajnos nem mondható el sok magyar teátrumról.
