Az élet virágzása az ausztrál élőhelyeken, ahol a macskák és rókák hiányoznak | National Geographic
Ausztráliában a behurcolt rókák és macskák rendkívüli károkat okoznak a természetes, őshonos ökoszisztémában, kizárásukkal azonban sikerrel helyreállítható egy terület élővilága.
Se a róka, se a házimacska nem őshonos az ausztrál kontinensen; mindkettőt az ember hozta magával. Ezek a ragadozók főként a kisemlősökre specializálódtak, és ez jelentős hatással van az őshonos fauna egyensúlyára. Az Arid Recovery néven ismert sivatagi természetvédelmi területen, amely 123 négyzetkilométer kiterjedésű, egy olyan kerítés védi a helyi kisemlősöket, amelyen nemcsak a macska és a róka, hanem a nyúl és még a dingó sem tud átkelni. Bár a nyúl nem ragadozó, jelenléte komoly veszélyt jelent, mivel elpusztítja a tápláló növényeket, ezzel pedig megnehezíti a kisemlősök túlélését. Egy friss kutatás keretében az Új-Dél-Walesi Egyetem szakértői egy 26 éves periódus során bekövetkezett változásokat vizsgáltak.
A speciális kerítés egy 3 centis rácssűrűségű drótháló, amelynek alsó 30 centis sávja megerősített, és a talajra terjedő "szoknyát" tartalmaz. Ez a szoknya megakadályozza, hogy a róka vagy más állatok lefelé ásva átjussanak a kerítés alatt, mivel a talajba fektetett vízszintes rács nem teszi lehetővé az átbújást. A kerítés magassága 180 centi, és a tetején egy laza, kifelé irányuló háló található. Ha a macska felmászik vagy felugrik a kerítésre, ez a rész a kerítésen kívüli terület felé hajlik, így biztosítva, hogy ne tudjon átjutni rajta.
A behurcolt állatok sikeres eltávolítását követően a kutatók figyelemmel kísérték tíz kisemlős populációjának változását. Ebből kilenc faj őshonos volt, míg csupán egy, a házi egér, tartozott a behurcolt kategóriába. Mivel ezek az állatok már korábban is jelen voltak a területen, nem volt szükség a betelepítésükre a kísérletek során; csupán azt vizsgálták, hogyan reagálnak a védelmi intézkedésekre. A vizsgált fajok között szerepeltek őshonos rágcsálók is, melyek képviselik Ausztrália ritka őshonos méhlepényes emlőseit, valamint apró ragadozó erszényesek is.
Egy ugróegérfaj (Notomys alexis) létszáma 33-szorosára nőtt a védett területen - a védelem nélkülihez képest. A legnagyobb eltérés a kétféle terület közt az esős időszakokat követően volt. A száraz időszakokban a kisemlősök létszáma alapvetően alacsony a kevés élelem miatt. Azonban, ha esik és a növényzet is gyarapodik, a kisemlősök ugrásszerű szaporodásnak indulnak. Az ilyen időszakok után a kerítésen kívül a rókák és macskák rendkívüli módon visszafogták az extra szaporulatot, míg a kerítésen belül a védettségnek köszönhetően a természetes ritmust követve megnőtt a kisemlősök száma.
A kutatás másik lényeges megállapítása az volt, hogy a különböző kisállatfajok milyen sorrendben és hol telepedtek meg a ragadozómentesítés után. Megállapították, hogy az invazív ragadozók nem csupán az állatpopuláció méretére, hanem azok élőhely-választási preferenciáira is jelentős hatást gyakoroltak. A kisemlősök kénytelenek voltak olyan területeken élni, amelyek nem ideálisak számukra, ami alapvetően csökkentette a túlélési esélyeiket. Ezek az eredmények fontos tanulságokat adnak arra vonatkozóan, hogyan támogathatjuk hatékonyabban e fajok megőrzését.
