"Az árvák oly mélyen megélik a szívfájdalmat, hogy az néha szó szerint megbénítja őket. A fotós nem csupán az elefántok segítője, hanem az emberek sorsán is változtat."

Ez az ital már kis mennyiségben is növeli a demencia kockázatát - A magyarok nagy része fogyasztja

Óriási megtiszteltetés ért, amikor meghívást kaptam a szófiai National Geographic Summitra. Ez az esemény nem csupán izgalmas és jelentős volt, hanem különösen különleges számomra, hiszen mindössze két magyar újságírónak nyílt lehetősége részt venni rajta.

Izgatottan vártam az október 11-én megrendezett konferenciát az Inter Expo Centerben, ahol igazán lenyűgöző és inspiráló szakemberek gyűltek össze. Különösen emlékezetes volt Percy Bishton hegymászó előadása, aki Chris Hemsworth trénereként segített a Limitless című sorozat egyik izgalmas kihívásában. Emellett Stanimira Deleva, a denevérkutatás és barlangi ökológia elkötelezett szakértője, valamint Violeta Zhelyazkova, aki a téli álmot alvó denevérek white nose betegségéről beszélt, szintén lenyűgöző hozzájárulást tettek a rendezvényhez. Az esemény során a tudomány és a természet iránti szenvedélyük valódi inspirációt jelentett minden résztvevő számára.

A rendezvényen Gergana Daskalova lenyűgöző előadását hallhattuk, amely a biodiverzitás megőrzésének fontosságáról szólt. Emellett Gibbs Kuguru, a cápakutatás szakértője és mikrobiológus is színpadra lépett, aki feltárta egy ritka bőrbetegség okait, amely a feketeúszójú szirticápákat érinti. Minden előadó rendkívül érdekes és komoly témákat érintett, de a közönség figyelmét talán leginkább Ami Vitale fotós, író és dokumentumfilmes inspiráló beszéde ragadta meg.

A 54 éves Ami Vitale pályafutása a konfliktuszónák sűrűjében kezdődött, ahol saját szemével tapasztalta meg, hogy az erőforráshiány és a klímaváltozás milyen mértékben fokozza az emberi szenvedést és a konfliktusokat. Ami egy rendkívül introvertált személyiség, aki egy időben gyengeségként tekintett erre a tulajdonságára. Ám idővel ráébredt, hogy ez valójában a legnagyobb erőssége. Képes mélyen meghallgatni, figyelni másokra, és valódi kapcsolatokat kialakítani a világ körülötte. A fotózás tehát nem csupán egy karrier volt számára, hanem a tökéletes eszköz, amellyel kifejezheti ezt a különleges képességét.

Felfedeztem, hogy nem az a küldetésem, hogy feltárjam, mi oszt el minket, hanem inkább az, hogy rámutassak arra, mi az, ami egyesít, ami összeköti a szívünket - osztotta meg gondolatait a konferencián. Egy egész évet szentelt annak, hogy a koszovói háború eseményeit dokumentálja. Folyamatosan ingázott Prága és a harcokkal sújtott területek között, ahol időnként akár egy hónapot is eltöltött a frontvonal sűrűjében.

Az emberek sosem mondanak le az álmaikról, még a legnehezebb háborús időkben sem. Kitartóan folytatják a jövőjük építését, és ez a lényeg. Egy évtizedet töltöttem el a konfliktuszónák valóságának megörökítésével, és ez volt az a meghatározó pillanat az életemben - mesélte. Hozzátette, hogy ezen a ponton lett világos számára, mennyire mélyen összekapcsolódunk egymással és a természettel.

Később Angolába, majd a Gázai övezetbe és Izraelbe utazott. 2000-ben elnyerte az Alexia Foundation ösztöndíját, amely lehetőséget biztosított számára, hogy a nyugat-afrikai Bissau-Guinea egyik apró falujának mindennapjait dokumentálja. Hosszú időt töltött az ott élő nőkkel és gyermekekkel. Bár nem voltak gazdagok, és személyes tárgyaik száma is csekély volt, hihetetlenül mély és szoros kapcsolatot ápoltak a természettel. Tökéletesen tudták, hogy minden, amire szükségük van, az onnan származik.

Egy havas reggelen, Csehország egyik varázslatos állatkertjében találkoztam egy különleges lénygel, akit Sudan-nak hívtak. Ekkor éreztem meg igazán, mi az a csodálkozás: "Hogy lehet az, hogy ezek az állatok már millió éve itt élnek a Földön, míg mi, emberek, csak egy röpke pillanatot képviselünk az idő múlásában?" – gondoltam magamban. Aznap, amikor a szemem elé került, már csak nyolc élő példányt ismertünk belőlük. Két lépés távolságra tőlük, a szívem tele lett aggodalommal, hiszen négyüket Kenyába szállították, remélve, hogy ott sikerül szaporítani őket, és ezzel megmenteni a fajt a kihalástól.

Bár azt hinnénk, hogy ezek az állatok boldogan rohangálnak a természetes élőhelyükön, a valóság ennél sokkal szomorúbb: fegyveres őrök felügyelik őket, mivel szarvuk értéke felülmúlja az aranyét. Ekkor kezdett Vitale a természetfotós pályafutása felé orientálódni. Kutatni kezdte, mi állhat e jelenség mögött, és milyen lépéseket lehetne tenni a helyzet javításáért. Felfedezte, hogy néha egyetlen egy ember is elegendő ahhoz, hogy jelentős változásokat hozzon a világba. Ezt a felismerést 17 évvel ezelőtt tette.

A világ vadon élő állatainak 73%-át elveszítettük az elmúlt öt évtized alatt, ami valóban megdöbbentő szám. Miközben erdőink lángokban állnak és a jéghegyek folyamatosan olvadnak, néha úgy érezhetjük, hogy a helyzet már reménytelen. Ugyanakkor fontos észben tartani, hogy bár rengeteg feladat vár ránk, nem biztos, hogy a gyors megoldások keresése a válasz. Talán éppen ellenkezőleg: a megoldás abban rejlik, hogy megállunk egy pillanatra. Amikor valóban figyelünk és hallgatunk, képesek vagyunk más szemszögből szemlélni a világot. Ezért nem csupán az elveszett dolgokat kell bemutatnunk, hanem azt is, amit sikerült megóvnunk. Vagyis a reményt, ami bennünket továbbra is ösztönözhet a változásra.

Legutóbbi fotósorozatai az afrikai, közel-keleti és ázsiai vadon élő állatok védelmére összpontosítanak. Mint a Nikon nagykövete és a National Geographic magazin szerződéses fotósa, olyan fontos témákat dolgozott fel, mint az afrikai orvvadászat, az ember és állat közötti konfliktusok, valamint az északi szélesszájú orrszarvú megmentésére tett erőfeszítések, továbbá a pandák vadonba való visszatelepítése. Munkái nemcsak a szem gyönyörködtetésére szolgálnak, hanem a figyelemfelkeltésre is, hiszen a természetvédelem sürgető kérdéseit helyezik középpontba.

Amikor Kenyában járt, felfedezte, hogy a helyi közösségek elkötelezettek a természet, az ökoszisztémák és a vadon élő állatok védelme iránt. Legnagyobb vágyuk az volt, hogy megalapíthassanak egy elefántrezervátumot, ám sem politikai, sem anyagi támogatás nem állt rendelkezésükre. Ennek ellenére kitartó munkájuk révén sikerült megvalósítaniuk álmukat, amelyben a fotós is kulcsszerepet játszott.

Az árvák szó szerint bele tudnak halni a szívfájdalomba

- Ez a változás nem csupán azt érinti, ahogyan az emberek a természettel kapcsolódnak, hanem azt is, hogy miként viszonyulnak egymáshoz - fejtette ki. Hozzátette, hogy a kiselefántok gyakran beleesnek gödrökbe vagy beszorulnak olyan helyekre, ahonnan nem tudnak kiszabadulni, és a szüleik tehetetlenül nézik, ahogyan elkerülhetetlenül veszélybe kerülnek. Ma már létezik egy külön telefonos segélyszolgálat az ilyen esetekre: a segítőcsapatok készen állnak arra, hogy kiérkezzenek, és kiszabadítsák a bajba jutott kis elefántokat. Ezt követően vagy visszafordítják őket az anyjukhoz, vagy a menedékhelyre szállítják, ahol gondoskodnak róluk.

A rezervátumokban a kiselefántok 50%-a sajnos az életének első két hetében elhunyt, miután elveszítették édesanyjukat. A tej helyett csak tejpótlót kapnak, ami nem tudja pótolni az anyatej fontosságát.

- Az árvák szó szerint bele tudnak halni a szívfájdalomba: annyira mélyen gyászolnak, hogy abbahagyják az evést, és először a szívük adja fel, majd a testük - mesélte.

Hozzátette, hogy a Covid időszaka különösen megpróbáltató volt a tápszer beszerzése szempontjából, ami sokak számára aggasztó helyzetet teremtett, így egy alternatív megoldásra volt szükség. Felfedezték, hogy a kecskék táplálkozása meglepően hasonlít az elefántokéra, és a kecsketej kiválóan megfelelt a kiselefántok igényeinek. Emellett a pénz, ami korábban egy nagyvállalat zsebébe került, most a helyi közösségekben maradt: a férfiak a kecskék tulajdonosai lettek, míg a nők felelősek a tejtermelésért.

A nők életük során először kapnak lehetőséget arra, hogy saját bankszámlát nyissanak. E különleges elefántok nem csupán anyagi eszközként szolgálnak számukra, hanem új lehetőségeket is teremtenek. Most már van pénzük arra, hogy gyermekeiket iskolába küldjék, és biztosítani tudják az egészségügyi ellátásukat. Ezzel az elefántok nem csupán támogatást nyújtanak, hanem valódi hatalmat adnak a kezükbe. Ahogy mondani szokták: "Nem mi mentjük meg az elefántokat, hanem ők mentenek meg minket." És ebben van a bölcsesség.

Megörökítette az utolsó, hím északi fehér orrszarvú halálát

A fotós életében nem csupán gyönyörű pillanatoknak volt szemtanúja, hanem olyan eseményeknek is, amelyek mélyen megérintették a lelkét. Egyik legmeghatározóbb élménye az utolsó hím északi fehér orrszarvú, Sudan halála volt. A keserű valóság az volt, hogy a faj megmentésére tett erőfeszítések kudarcot vallottak; a szaporodás lehetősége már rég elveszett. Mikor a fotós megérkezett Sudanhoz, szívszorító látvány fogadta: a gyönyörű állat végső pillanatait élte át, és az élmény örökre beleivódott az emlékezetébe. Az a fájdalmas érzés, amit ott érzett, soha nem hagyja majd el.

Sudant azok vették körül, akiknek szívében mindig is ott élt a szeretete és védelme. Ebből a különleges pillanatból csupán egy dolog maradt meg bennem: az a mély csend, ami mindent betöltött. Az élet tele van kihívásokkal, de ebben az órában csupán az őt szerető emberek elfojtott zokogását hallottam, ami fájdalmasan szépen hangzott. Ez a csend arra figyelmeztetett, hogy mennyire megváltozna a világ, ha ezek a szeretetteljes lelkek nem lennének itt, és ha e csend nem lenne jelen. A képeket ide kattintva tekintheted meg.

Ma már mindössze két nőstény északi fehér orrszarvú létezik a Földön, de egy aprócska remény mégis felcsillant: ez a kis csapat mindent elkövetett, hogy megóvja a fajt a kihalástól. Hatalmas erőfeszítések árán sikerült 38 embriót létrehozniuk az egykori hímek spermájának felhasználásával, és tavaly egy nőstény sikeres megtermékenyítése is megtörtént. Sajnos azonban egy váratlan fertőzés következtében, mindössze egy óra leforgása alatt, a magzat és az anya is tragikus módon elpusztult.

Bár ez a tragikus esemény mélyen megviselte mindannyiukat, mégis felcsillant egy aprócska remény: a tenyerükben pihenő kis magzat, amelyről Ami Vitale egy érzelmekkel teli fényképet készített. Ez a kép nemcsak a mesterséges megtermékenyítés lehetőségeit bizonyította, hanem egy kis fénysugarat is hozott, reményt adva arra, hogy talán megakadályozhatják a faj teljes kihalását.

Ezek a mesék arra emlékeztetnek bennünket, hogy a legkisebb tett, a legcsekélyebb kedvesség is képes gyökeresen megváltoztatni a világot. A remény nem a valóság elkerülését jelenti, hanem azt, hogy bátran szembenézünk vele, és ennek ellenére is a cselekvés mellett állunk ki. Még a legsötétebb pillanatok sem jelentik a történet végét; ha mi tovább írjuk, új lehetőségek nyílnak meg. A jövő a mi kezünkben formálódik, és minden egyes embernek megvan a maga szerepe benne. Mindenki hangja számít, és választhatjuk, hogy gondoskodásunkkal gazdagítjuk a világot, és aktívan cselekszünk - ez az üzenete.

Jelenleg a National Geographic fotósaként tevékenykedve, szenvedélyem a vadon élő állatok és a környezetvédelmi kérdések megörökítése. Célom, hogy felhívjam a figyelmet a globális természetvédelmi kihívásokra, és ezzel hozzájáruljak a változás előmozdításához. Legújabb sorozatom, "Az utolsó orrszarvúk: Új remény", az élet védelméről szól, és a National Geographic WILD csatornán lesz látható: december 5-én 20 órakor, december 10-én 15 órakor, december 16-án 20 órakor, valamint december 26-án reggel 10 órakor. Ne hagyd ki ezt az izgalmas és tanulságos eseményt!